. Ma Katalin napja van.
170 milliós csalás: Zuglóban kapták el a nemzetközileg körözött „vállalkozót”
2018-03-28 12:16:32
170 milliós csalás: Zuglóban kapták el a nemzetközileg körözött „vállalkozót”

170 milliós csalás: Zuglóban kapták el a nemzetközileg körözött „vállalkozót”

Tehetős szállítmányozási vállalkozónak, sikeres üzletembernek és cégtulajdonosnak adta ki magát, így húzta le áldozatait egy 39 éves férfi.

 

2011 júniusa és 2014 februárja között rendszeresen bérelt luxusautókat, 7-8-at is, és ezeket cserélgette, így jelent meg a találkozókon, ahol azt hazudta, hogy az autók a sajátjai. Szintén hazudott a budapesti és a siófoki lakással kapcsolatban, amelyeket bérelt, ezekről is azt mondta, hogy a sajátjai – közölte az ügyészség szerdán.

 

Áldozatai átveréséhez a saját cégeit is felhasználta, amiket valóban ő vezetett, de nem olyan nagyságrendű forgalommal, bevétellel, ügyfélkörrel bírtak, mint ahogy azt előadta. Több esetben hivatkozott üzleti partnerei előtt arra, hogy a piacon jól ismert, saláták gyártásával és forgalmazásával foglalkozó céggel áll üzleti kapcsolatban. Valójában azonban a cégei kizárólag szállítmányozással foglalkoztak, kereskedelemmel, áruvásárlással egyáltalán nem.

 

A férfi 2013-ban több sértettnek is azt állította, hogy nemrég elhunyt édesapja utáni örökségének köszönhetően több tízmillió forintos forgótökével és kiterjedt (borkereskedelemmel kapcsolatos) üzleti kapcsolatrendszerrel rendelkezik. Mint kiderült, ez is kamu volt.

 

Ezekkel a hazugságokkal a csaló a vád szerint hat embert vert át, és nekik mindösszesen több mint 170 millió forint kárt okozott.

 

A férfi élettársa, egy 39 éves nő egy esetben bűnsegédként nyújtott segítséget neki: az egyik áldozatukat és annak feleségét segített átverni – az ügyészség vele szemben is vádat emelt.

 

Időközben a férfit egy korábban elkövetett csalás miatt jogerős börtönbüntetésére ítélte a bíróság, ezért 2014 márciusában külföldre ment az élettársával és a közös gyerekükkel. Végül 2016. október 18-án egy zuglói szállodában kapták el.

 

 

Elfogása után megkezdte a más ügyben kiszabott börtönbüntetés letöltését. 2017. január 13-án kimenőt kapott és meg is lépett: 2017. március 22-én fogták el újra.

 

A fogolyszökés miatt gyorsított eljárásban állították bíróság elé, és ezért a bűncselekményért jogerősen 7 hónap végrehajtandó börtönt kapott.

 

(forrás: hvg.hu, BRFK, ugyeszseg.hu)

 

További híreink
Az utolsó aranyló őszi napon a Mátrában jártunk
Az elmúlt szombaton a Mátrában jártunk, az utolsó olyan napon, amikor az ősz még megmutatta aranyló és sokszínű arcát - a héten már hó lepte el a Kékestetőt.
2020-10-17 17:53:33, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben
Kamera rögzítette a zuglói szatír támadását
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitánysága szeméremsértés vétség gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
2018-03-02 17:04:44, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben
Nőkre vadászik Zuglóban egy dunaszerdahelyi szélhámos -
Elvált és elhagyott asszonyokra utazik egy szlovák férfi, Végh Attila. A férfi, miután behálózta a nőket, pénzt csal ki tőlük – adta hírül a Borsonline.hu. A dunaszerdahe...
2018-02-18 14:09:59, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Mélybe vetette magát egy idős asszony az egyik szombathelyi társasház ötödik emeletéről. A 112 Press informáci...
Bővebben >>