. Ma Emma napja van.
A kormány függessze fel a Városliget beépítését!
2014-04-23 17:19:14
A kormány függessze fel a Városliget beépítését!

A kormány függessze fel a Városliget beépítését!

A Városliget körül mindenhol ellenzéki képviselő nyert, a szocialisták szerint ezzel is jelezték a budapestiek, hogy nem értenek egyet a Múzeumi Negyed idetelepítésével.

 

Csütörtökön a világ környezetvédelmi ombudsmanjai Budapesten tanácskoznak. Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője szerint el kell nekik mondani, hogy a kormányzat a város, vagy az ország egyik legnagyobb környezetrombolására készül.

 

Pont itt a város kellős közepén a budapestiek elszenvedik a kormány erőszakos ingatlanpanamájának a következményeit, amihez mi egy építési telekkel szolgálunk. (…) Érthetetlen az a ragaszkodás, ami továbbra is emellett az egyetlen helyszín mellett mindenféle hatástanulmány, és érdemi egyeztetés nélkül ragaszkodnak makacsul. Ezt nagyon nehéz másképpen értelmezni, minthogy valamilyen pénzügyi-gazdasági ingatlanfejlesztő hátsó szándék áll mögötte, ami valamiért a legoptimálisabb valakiknek. Nem a budapestieknek, nem az itt élő polgároknak, nem a zuglóiaknak, nem a VI. kerületieknek, hanem valakinek, maga a fejlesztés".

 

Horváth Csaba szerint ennél még az is jobb lenne, ha csak „simán ellopnák a pénzt”.

 

A fővárosi politikus emlékeztetett arra, hogy lenne itt tennivaló, föl lehetne újítani a járdákat, közvilágítást, de nem szabad olyan jóvátehetetlen károkat okozni, „amire sem mentséget, sem utólagos jóvátételt nem lehet szerezni”.

 

Éppen ezért nagyon határozottan felszólítják a kormányt, hogy álljon el ettől a tervétől.

 

Nem a Múzeumi Negyed ellen van kifogásunk. Mi azt szeretnénk, ha ez megvalósulna, de valahol máshol. Több pontja van a városnak, akár még itt Zugló határán a Rákosrendezőnél, vagy éppen a Nyugati melletti szabad terület, mind alkalmas arra, hogy egy színvonalas, európai léptékkel is reprezentatív Múzeumi Negyed jöjjön létre”.

 

Horváth Csaba bejelentette, hogy az önkormányzati választás után egy valódi ügydöntő népszavazással fogják a budapestiek döntésére bízni, hogy mi legyen a Városligettel.

 

Tóth Csaba emlékeztetett arra, hogy Papcsák Ferenc terjesztette be az országgyűlés elé azt a törvényt, amely 99 évre egy vagyonkezelő kezébe adta az eredetileg közparknak épített Városligetet.

 

Ennek a cégnek olyan jogosítványokat adtak, amilyennel semmilyen más cég nem rendelkezik az országban. Hiszen azt építenek, amit akarnak, annyi fát vágnak ki, amennyit akarnak, annyi füvet betonoznak le, amennyit akarnak. Ezzel az eljárásrenddel megteremtették a feltételét egy gigantikus ingatlanmutyinak” – monta Tóth Csaba Zugló országgyűlési képviselője.

 

Tóth szerint a liget környékén élők mindenhol az ellenzékre szavaztak, ezzel is jelezve, hogy nem értenek egyet a Liget beépítésével, ezért felszólítják a kormányt, hogy függessze fel a Liget beépítését.

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Aktuális Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren n...
Bővebben >>