Márványi Péter jegyzete

Schmitt Pál ügye, amelyről a két éve első vereségét elszenvedő kormányoldal dühödten állítja, hogy nem is ügy, sajnálatos mód még annál is inkább ügy, mint ahogy azt a Schmitt feletti győzelmet ünneplő ellenzéki média érzékelteti. Hogy miről is van szó, arról hadd meséljek el egy szimpla tanmesét, ami bárkivel bekövetkezhet Magyarországon.

A Kerepesi útról balra nagyívben a Könyves Kálmán körútra ráfordulni sok türelmet kíván. A kanyarodó sáv szinte mindig tele van. Magam is a harmadik lámpaváltásra vártam, történetesen a vonalnál éppen, tehát a sorban elsőnek, mikor jobbról, a továbbhaladó sávból elém termett egy fekete Passat. Az illető tehát nem várta ki a sort, hanem egyszerűen beszabálytalankodott, majd zöld jelzésre nagy nehezen indult el, hiszen olyan helyre húzott elém, ahonnan a nekünk szóló lámpát sem látni. És amikor, bevallom, nem bírtam ki, némi dudálással méltatlankodtam, aztán egymás mellé kerültünk a következő pirosnál a jóember lehúzta az ablakát és azt kérdezte tőlem, hogy ez mért fáj nekem? Mármint hogy ő betolakodott elém.

Hosszú értelmes válaszra akkor nem volt lehetőség, úgyhogy ezért most írom meg a fekete Passat tulajdonosának: hát nyilván, mert betolakodott. Én betartottam egy szabályt, ő nem, én ezért jóval több benzint elpöfögtem, mint ő, jóval több időt vesztettem, ő meg a pofátlanságával nyert velem szemben némi időt, pénzt. Ha eljárása általánosítható, az egyben magyarázza a kettőnk autója közti különbséget: feltételezhetném jóhiszeműen, hogy tehetségesebb és ügyesebb, mint én, de ebből a mozzanatból inkább az következik, hogy pofátlanabb, szabályszegőbb, ezért is juthat több pénzhez, sokkal jobb kocsihoz, mint én.

Egyébként még a szavajárását is el tudom képzelni, én lúzer vagyok, mert betartottam a szabályt, ő meg marha ügyes jó fej, hogy nem. Nem a kocsiját irigylem: dühít, hogy azzal juthat előbbre, ahogy nekem nem megy, mert valamitől arra szocializálódtam, hogy szabálykövető legyek. És ez ebben az országban most már lassan tényleg azonos lett a lúzerséggel.

Namármost: mi is a különbség a fekete Passat és a leköszönő köztársasági elnök cselekedetei között?   Pontosabban: van-e lényegi különbség? Schmitt ellen azért lázadt fel a tudományos világ, azért állt ellen a nyomásnak a doktori tanács, mert akik megdolgoztak a doktorijukért, felháborodtak azon, ahogy Schmitt csinálta. A lúzerek forradalma volt az ügyesek ellen. 

És ki lázad fel a passatos ellen? Meg a volvós ellen, aki néhány napja meg még a villamost is balról kerülte, úgy jutott szembe velem, és még fel is volt háborodva, hogy nem én állok félre? Ki lázad ennek a fura országnak a fele lakossága ellen, akik átvernek és szabálytalankodnak, hogy előre jussanak? A gazdaságban és az utakon? Akik nem fizetnek adót, mégis jól élnek? Ki védi meg a szabálybetartók érdekeit egy olyan világban, amikor még a szabályokat is úgy alakítják az ügyesek, hogy nekik legyen jó?

Egyébként itt az összefüggés az egy Schmitt és a sok ügyes ember között: ki formálta át ezt az országot olyanná, hogy az ügyeseknek kedvezzen törvény, intézményrendszer, alkotmány?

Hogy még furább legyen a dolog, el tudom képzelni, hogy a passatos fickó egyébként, haverjaival beszélgetve mélyen egyetért azzal, hogy távozzon a köztársasági elnök, aki csalárd módon jutott doktori címhez.

A Schmitt-ügy lényege, hogy sok év óta először egy kérdés morális következményei meghatározták a politikai történést, és nem fordítva, ahogy eddig szinte minden esetben. Az erkölcs és a jó érzés kényszerített ki egy megoldást a politikai legmagasabb szférájában. Egy ember esetében – kicsit röviden és szimplifikáltan mondva – győzött az igazság, egy politikus szembe kellett, hogy nézzen egykori simlis játéka következményeivel.

De ki hajlandó szembenézni azzal, hogy a sokmillió Schmitt Pál országa vagyunk?