A Romániai Magyar Demokrata Szövetség ismét bent van az Európai Parlamentben. Igaz, 2009-hez képest csak két képviselőt sikerült bejuttatnia. Tőkés László a Fidesz listáján indult, így ő is képviselő lett, de valahogy mintha a romániai magyarok nem is számolnának már vele. A május 25-i választás sikeréről és kudarcáról, valamint aktuálpolitikai kérdésekről beszélgetett Kelemen Hunorral, a szövetség elnökével Márványi Péter. (1. rész.)

- Felidézhetjük a hátterét ennek a bizonyos május 25-ének? Mert nagyon izgalmas nap volt. Csak két dolgot említek: kicsit kétségbeesett hangú felhívás jelent meg az RMDSZ honlapján még délelőtt, hogy mekkora a lemaradás, illetve, milyen kevés a magyar szavazó. Magam is járogattam mindenfelé a Székelyföldön, és meglehetősen nagy csend volt mindenfelé. Aztán utána valami történt.

Kelemen Hunor: - A délelőtti órákban úgy látszott, hogy a magyar vidékeken, ott, ahol lehet mérni, a részvétel elmaradt az országos átlagtól. Ilyenkor mi mindig idejében szoktunk jelzéseket leadni. Nem azért, mintha nem bíznánk a kollégáinkban, de jó, ha mindenki ugyanazt látja, ugyanazt az információt kapja. És ez a világ legtermészetesebb dolga. Nagyon sokat változott az elmúlt 24 évben a választói magatartás. Annak a dinamikája, hogy délelőtt vagy inkább délután mennek szavazni, szinte egyik választásról a másikra átalakul. Nagyon sok minden meghatározza és befolyásolja a részvételt. Mi akkor úgy láttuk, hogy ha nem változik valami, ha ez a trend marad, akkor a magyar részvétel az országos alatt marad, és ez a demográfiai viszonyok, illetve az etnikai szavazás miatt hozhat egy olyan helyzetet, hogy a bejutási küszöböt nem érjük el. Én azt gondolom, helyénvaló volt, hogy a kollégáinkat folyamatosan mozgósításra kértük, a törvényes keretek között. Ezt meg kell tenni, mert ha kiderül, hogy baj van, akkor fölmerült volna az is, hogy nem tettünk meg mindent.

- De hogyan lehet ilyenkor beindítani az embereket? Volt olyan megyei vezető, akinek a mozgósítási nyilatkozatát a Facebookon olvastam, ami a falusi lakosságnak viszonylag kevés hányadát éri el…

- Az elmúlt esztendőkben mi is fölismertük azt, hogyan lehet mozgósítani, és ehhez rendszereket építeni. Nem lehet mindenhol ugyanazt alkalmazni, ez is egyértelmű. De bizonyos helyzetekben a jól kialakított rendszerek működnek. Például vannak olyan települések, ahol a helyi önkormányzati képviselők, az RMDSZ aktivistái fölosztják a települést egymás között, mindenkinek megvan egy bizonyos utca vagy lakosságszám, és ő tudja, hogy neki vasárnap az a feladata, hogy ezt a számára kiszabott területet, utcát végigjárja.

- Tehát be is kopog a házakhoz.

- Igen, megkérdezi, hogy voltak-e szavazni, és ha kell, segít, elviszi őket. Ezek mind teljesen törvényesek, hiszen nem kampányol, nem mondja, hogy Janira vagy Marira szavazz. Máshol más típusú megoldásokat használunk, de ez az, ami nem látszik. Aki az internetes felületeket nézi, meg kívülről szemléli, ezt a fajta mozgósítást nem láthatja. És van telefonos mozgósítási lehetőség, ezeket megpróbáltuk hozzáalakítani a helyi körülményekhez. Egy nagyvárosban hatékonyabb az online, a rádió, a telefon. Falusi környezetben nem működik az online, mert az, aki esetleg templomban van, vagy az elsőáldozási ebédet megette, az nem az internet előtt ül, de estig még meg lehet őt szólítani, el lehet érni. Most 25-én is ezeket próbáltuk használni.

Amit előre nem láttunk, és amit nem tudtak mérni a román közvélemény-kutatók és pártok sem, az volt, hogy az országos jelenlét megugrik. Mindenki azzal számolt, hogy jó esetben a 2009-es szinten fog maradni, 29 százalék, és ehhez képest lett 32 százalék. Ez a mi esetünkben már jelentősen befolyásolja az arányokat, ha mi nem tudunk e fölé menni. Most a román társadalom jobban megmozdult, mint 2009-ben. Ez nem az uniós tematikák iránti nagy kereslettel magyarázható, hanem azzal a felfokozott politikai hangulattal, ami az őszi elnökválasztásnak már az előszele.

- Nekem is volt egy ilyen érzésem, hogy nem az embereknek fontos az EP-választás, hanem a pártoknak, de nekik mintha nagyon fontos lenne. Szóval ez érződött a mozgósítási kísérletek körül, olykor a pártok kicsit furcsa eszközöket vetettek be, valahol délen például papucsot és sört osztogattak a szavazatokért.

- A választás mindig a pártoknak fontos. A probléma az, hogy ha a pártok nem tudják a választók felé fontossá tenni a választást, és akkor a politika kudarcáról beszélünk. Hozzá kell tenni, hogy néhány körzetben az EP-voksolás mellett időközi választás is volt, többnyire városi környezetben nagyobb választót magába foglaló egyéni választókerületekben, az ott induló parlamenti képviselőjelölteknek volt az érdeke, hogy jobban mozgósítsanak, mint az EP-választáson, és ez megemelte a részvételt. Egy szatmári 2-es kerületben, vagy egy Temes megyei 3-as kerületben, vagy a bukaresti valamelyik 60-70 ezer embert is magába foglaló választókerületben ha mozgósítanak, akkor az országos arányokat is befolyásolják. Volt jó néhány hely, ahol polgármestert választottak, ami megint a mozgósítást emeli. Nekünk ebből kevés adatott meg. Apáczán mi nyertük a polgármester választást, de egyedüli hely volt, ahol érdekeltek voltunk. A szatmári 2-es kerületben, ahol magas volt a részvétel, mi is jó eredményt értünk el, de nem tudtuk megnyerni. Viszont az arányunk is jóval 50 százalék alatt van, körülbelül 30 százalék körüli. Látszik, hogy Szatmár megyében, ahol összességében mi nyertük meg az EP választást, mi vagyunk a megyei vezetők, a 2-es kerületben is sikerült az arányainkon felül teljesíteni, de nem volt elég ahhoz, hogy a kerületet magát megnyerjük. Tehát ezek a mozgósítások is emelték 2009-hez képest a jelenlétet, és az őszi választásokra való előkészület, ez a hihetetlenül erős belpolitikai konfliktus, úgy látszik még mindig képes akár egy EP-választáson is izgalomba hozni a társadalomnak egy jelentős részét.

- A romániai magyar sajtónak az a része, amelyik mondjuk nem puszipajtása az RMDSZ-nek, hogy ilyen finoman fejezzem ki magam, olyan számokat hoz elő, amelyek azt mutatják, hogy abszolút mértékben is csökkent a magyar szavazók száma, akár a 2009-es választásokat vesszük alapul, akár a 2012-es parlamenti választásokat.

- Nézze, én sem politikai elemzőkkel, sem újságírókkal nem vitatkozom. Mindegyik választást a maga helyén kell kezelni. Ha a 2014-es választást 2009-hez hasonlítjuk, vagy 2012-höz, vagy 2004-hez, vagy 1990-hez, akkor rögtön vehetjük a kicsi bicskát, és harakirit követünk el vagy menekülünk innen valahová ismeretlen helyre. Van, aki abból él, hogy a számokkal varázsolja tele az újságot, és majd a saját konklúzióját megfogalmazza, mi nem ebből élünk.

- Világos, de az ember tényleg elgondolkodhat azon, hogy vajon az a jelszó, ami 2012-ben mozgatta a magyar embereket, összefogás, az, hogy az urak nem marják egymást egy közös magyar cél érdekében, úgy tűnik, jobban vonzotta az embereket az urnákhoz. Nekem 1990 óta az az érzésem a romániai magyar szavazókkal kapcsolatban, hogy ha a szikráját is látják valamiféle pozitív politikai magatartásmintának, az jobban felcsigázza őket, mint maguk a konfliktusok.

- Ez én is így látom, de most nem volt semmiféle konfliktus. Másképpen nem lehet ezt értékelni. A konfliktus abban állt, hogy néhány Erdélyi Magyar Néppárthoz tartozó, magát politikusnak tekintő ember butaságokat beszélt.

- Megpróbálták lebeszélni az embereket az RMDSZ-ről.

- Egyrészt, hogy ne menjenek el szavazni, másrészt, hogy ha elmennek, akkor szavazzanak román pártokra. Ők kiírták magukat a komolyan vehető kategóriából, mert nem lehet azt mondani hat héttel a választás előtt, hogy menjél választani, most meg azt mondani, hogy ne menjél. Azt mondani egyszer, hogy a magyar érdek a fontos, utána meg azt, hogy ne a magyar érdek érvényesüljön, hanem valami egyéb. Ezekkel nem foglalkozunk. A lényeg az, hogy csökkent a választók száma, ezt készséggel elismerjük, a tényekkel nem lehet vitatkozni. A lényeg az, hogy az arányos képviseleti rendszer minden egyes alkalommal lehetővé tette, hogy a romániai magyarság ezt az arányos képviseletet biztosítani tudja. Hogyha csökkent a magyar részvétel, csökkent a román is. Ha a román részvétel nőtt, nőtt a magyar is. És volt egy-két eset, amikor ez egymástól elszakadt, de hát ez már régen nincsen így. 2007-ben, amikor az RMDSZ egymagában indult, és volt egy független jelölt, aki teljesen külön indult, akkor az RMDSZ valamivel több, mint 5 százalékot ért el, meghaladtuk a küszöböt. Akkor, amikor együtt indultunk, és Tőkés volt a listavezető, akkor elértük a 8 százalékot. Nem volt konfliktus, de gyakorlatilag akkor sem értünk többet el, mintha összeadtuk az RMDSZ-t és a Tőkést. Nem az történt, hogy azok, akik sem egyikre, sem másikra nem szavaztak, akkor most ránk szavaztak mindenestől. Ez nem igaz. 2014-ben nem volt más induló, csak mi, és nem a 2007-es eredményt értük el, nem is a 2014-est, hanem 6,4 százalékot, ami egy arányos választási rendszerben megfelel az etnikai arányoknak. Az országos szintet 0,2 százalékkal haladtuk meg, ami kevés ahhoz, hogy a harmadik mandátum is összejöjjön.

Megmondom őszintén, volt egy időszak egészen a kampány végéig, amikor bennem erősödött az az érzés, hogy meg tudjuk mozgatni nagyobb arányban az erdélyi magyarokat, de volt olyan időszak is, a kampány elején, a kampány kezdetén, amikor, ismerve a közvélemény-kutatásokat, azt gondoltam, hogy itt a mobilizálás hihetetlenül nehéz lesz. 2009-ben a 2007-es év lendülete, a belépést követő elvárások még jobban megmozgatták a társadalmat. Közben jött néhány év, amikor a gazdasági válság és más okok miatt is nőtt az EU-ból a kiábrándulás. És az utolsó hónapokban azt láttuk, hogy az Európa iránti érdeklődés, és az európai intézmények iránti bizalom ismét kezd növekedni. Aminek megint rengeteg oka van, és ezt érdemes külön és együtt is megnézni, de azt láttuk, hogy 2007-től 2014-ig az Európa iránti bizalom, elkötelezettség, az optimizmus és pesszimizmus nagyon hullámzó trendet mutat. Nagyon magasról indult, csökkent, és akkor ismét kezdett növekedni 2013 végétől 2014 májusáig, és ezt tartom én fontosnak.

Meg azt, hogy akárhonnan kerülgetjük, Románia azon kevés országok közé tartozik, ahonnan nagyon euroszkeptikus vagy nagyon szélsőséges párti képviselőket nem küldött az EP-be. Ez ma a legfontosabb üzenet. Görögországtól egészen Dániáig, vagy akár Nagy-Britanniáig, a szélsőséges politikai alakulatoknak az előretörése jelenti a nagy problémát. Most Franciaországról nem is beszélek, ahol Marine Le Pen hihetetlenül megerősödött, ami önmagában egy külön misét megérne, és elsősorban Franciaország miatt.

- Visszatérve Romániára: az EP-választások után már idejétmúlt az a kérdés, hogy az RMDSZ-t esetleg ki lehetne szorítani a politikai életből, ha nem sikerül bejutnia az EP-be. De ezen túl változtat-e valamit a választás azon a magyarellenes hullámon, amit Romániában az utóbbi egy-másfél évben lehet tapasztalni? Eddig az volt a tapasztalat, hogy ha az RMDSZ kormányoz, akkor a magyarellenesség visszaszorul. Most először érzem úgy, hogy hiába van kormányon a szövetség, ettől még nem sikerült elcsitítani a hullámokat.

- Én nem pontosan így látom, de attól függ, mit néz az ember. Még három hónapja sincs, hogy kormányban vagyunk, ami azért nagyon kevés ahhoz, hogy bármiféle mérleget megvonjunk, főleg, hogy volt egy választási kampány is benne, ami azért nagyon keményen meg tudja határozni azt, hogy az ember hogyan és miképpen él a lehetőségeivel és eszközeivel. Én azt látom, hogy az, ami 2012 májusától volt 2014 tavaszáig, csitulni látszik, és képesek vagyunk visszanyomni. Fontos dolgok történtek az elmúlt időszakban: a Nagy Románia Párt, a Funar-féle Egységpárt megszűnt, szétesett, elolvadt, nincsen a parlamentben. Ezen politikusok egy része, illetve a nacionalizmus, a retorika, a szélsőséges értékeknek a képviselete megoszlott a román pártok között, mindenhol megtalálható a szociáldemokratáktól a liberálisokig, vagy a Demokrata Párttól Basescu új pártjáig, mindenhol lehet találni szélsőséges politikusokat, akik valamilyen formában átvették, átveszik az egykori szélsőséges politikai pártok szerepét, és ezt mintha szétterítenék.

- A koalíciós partneren belülre is bőven jutott ezekből a szélsőségesekből. A magyarellenes hullám jelenlegi hangadója, Bogdan Diaconu, aki visszatérően próbálja az RMDSZ-t törvényen kívülre helyeztetni, szociáldemokrata képviselő.

- Igen, ez egy óriási problémája elsősorban a szociáldemokrata pártnak, de nekünk is. A román pártok között ilyen különbséget nehezen tudok tenni. Valeriu Tabaraval, aki a Nemzeti Egységpártnak az elnöke volt valamikor, amikor együtt kormányoztunk a Demokrata Párttal, ugyanannál a kormányasztalnál ültünk, hiszen ő volt a mezőgazdasági miniszter. És ő azelőtt meg a szélsőségesen nacionalista párt elnöke volt. A liberálisoknál mondjuk egy Norica Nicolai vagy akár Crin Antonescu magyarellenes kirohanását ugyanúgy Bogdan Diaconu mellé vagy Valeriu Tabara mellé vagy a Pascan Maros megyei szenátor mellé lehet tenni, aki leginkább Erdélyt, a magyar főuraktól grófoktól, báróktól félti, az egykori történelmi családoktól, és folyamatosan azt a látszatot kelti, hogy Románia emiatt boldogtalan és sikertelen ország. Mindenhol van jó bőven, és amikor koalícióban vagyunk bármelyik párttal, akkor próbáljuk ezeket leszerelni. Bogdan Diaconu is egy óriási gondja most a koalíciónak, és a szociáldemokratáknak is.

- De valóban gondja a PSD-nek is? Kormányüléseken is előkerülnek a követelései?

- Nem, hülyeségekkel a kormányüléseken nem foglalkozunk. Még azt kellene, hogy a kormányülést őrültek nyilatkozataival töltsük. Az biztos, hogy az ő kezdeményezései közül még egy sem ment át a parlamenten, a saját pártja sem szavazta meg, engem az érdekel, hogy a párt intézményesen hogyan viselkedik egy kérdésben.

- Hát akkor vegyük például azt a párbeszédet, ami azt hiszem múlt héten folyt Ponta és Kelemen Hunor között az ügyben, hogy az autonómia valójában programja-e az RMDSZ-nek, vagy csak egy komolytalan játék, amit a magyarok elővettek a választásokra, mert Ponta mintha gyakorlatilag ezt mondta volna.

- Én meg gyakorlatilag azt mondtam, hogy ez a szövetség programja, és a kampányban foglalkozzunk a legkevesebbet ezzel. A választási kampányban mindenki tesz olyan nyilatkozatot, amit később majd megbán vagy szégyell. Ezekkel a dolgokkal folyamatosan találkozunk, nincs különbség a román politikusok között ilyen szempontból. Illetve, a kivételek gyönyörűen körülírhatóak, és nagyon kevesen vannak, sajnos. A kormányzati munkánkat nem az ilyen kérdések foglalják le. A választási kampány lejárt, de benne vagyunk a másikban, az elnökválasztási kampányban, bár hivatalosan az csak októberben kezdődik. De azt mindenki látja, hogy már nagyon élesen folyik. És ebben az időszakban éppen a kampány miatt még lesznek bizonyára olyan kijelentések, én abban bízom, hogy döntések nem lesznek, amelyek ebbe a nem túl szerencsés irányba mutatnak.

A másik probléma az, amikor igazságszolgáltatási eszközöket használnak, illetve, az igazságszolgáltatás olyan kérdésekben, amelyek szerintem teljes mértékben törvényesek, és a székely zászló ebben a legkirívóbb példa, amit nem tilt egyetlen törvény sem, hol ilyen döntést hoznak, hol olyant. Nagyon sok olyan döntést hoznak, ami sem törvényekkel, sem észérvekkel, sem jogi érvekkel fönn nem tartható, de az igazságszolgáltatásnak az ítéleteit, döntéseit mégis köteles vagy betartani. Az, hogy semmi nem tiltja a székely zászló használatát, és mégis kötelezik, hogy köztérről vagy középületről eltüntessék az önkormányzatok, a helyi vezető testületek ezeket a szimbólumokat, azt mutatja, hogy az igazságszolgáltatás tulajdonképpen politikai jellegű állásfoglalásokat és döntéseket hoz. Ez az igazából nagy probléma.

- Nem beszélve az ilyen történetekről, mint a Mikó-per.

- Igen, sokat lehetne még felhozni. Én ebben a pillanatban ezt látom sokkal nagyobb problémának, mint egy-egy féleőrült Bogdan Diaconunak az ámokfutását. Abból is lehet baj, én nem mondom, és arra is oda kell figyelni, és valamilyen formában kezelnie kell elsősorban a saját pártjának, de sokkal veszélyesebbnek tartom, és sokkal súlyosabb következményekkel jár egy-egy olyan igazságszolgáltatási döntés, amely nincs köszönő viszonyban az ég egy világon semmivel, csak a magyarellenességgel.

- Akkor hadd kérdezzek rá nagyon direkt módon, Ponta miniszterelnök magyarellenes?

- Alapjáraton nem tudnám ezt neki fölróni, de nyilatkozataiban ő is alkalmazza ezt a retorikát, ha úgy gondolja, hogy a választói érdek ezt kívánja. Mint ahogyan Emil Bocról se tudtam soha azt mondani, hogy magyarellenes, bár bibliára tett kézzel ő is megesküdött, hogy az RMDSZ-szel soha nem fog együttműködni, aztán olyan jól együttműködtünk, hogy annak a mai napig következményei vannak. És most is tart ez, nemsokára együtt fogunk egy holokauszt emlékműnek a felavatásán lenni, és akkor amikor úgy érezte, hogy szüksége van rá, ő sem átallotta ez a kérdést elővenni, mint ahogy Nastase sem, és más vezető politikusok sem ódzkodtak a magyar kártyához nyúlni, amikor úgy gondolták, hogy ez nekik szavazatokat hozhat. Basescut a magyarok nagyon megkedvelték, mert azt hitték, hogy ha szereti a kürtős kalácsot, a pálinkát, és kovásznai ásványvizet iszik, attól a magyarokat is szereti. Nos ilyen összefüggés nincs. Ő Budapesten a Sándor Palotában mondta azt az autonómiáról,  hogy utána mindenki csak csóválta a fejét, és még csak vissza se tudtak szólni neki, utána ezt elismételte Tusnádfürdőn is, hogy világosan értse mindenki, és nem volt semmi probléma. A magyar emberek ettől még szerették őt, úgy néztek rá, mint aki a székelyek és a magyarok nagy barátja. Talán most már ez a kép kezd megváltozni, de nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy van itt egy magyarellenes Victor Ponta, és akkor van a többi román politikus, aki szereti a magyarokat, vagy fordítva, hogy van Ponta, aki szereti a magyarokat, és van egy csomó magyarellenes román politikus. Aki a román politikát ismeri valamelyest, és nem elfogult ideológiai alapon, az azt látja, hogy mindegyik pártban nagyon gyorsan és időszakonként előretör egy-egy magyarellenes retorika vagy akár annál több is, mert úgy gondolják, hogy ezzel szavazatokat lehet szerezni.

(Folytatjuk.)