. Ma Auguszta napja van.
Bűzlik a kampány Zuglóban
2014-01-19 20:19:28
Bűzlik a kampány Zuglóban

Bűzlik a kampány Zuglóban

Az MSZP szórólapjának címet koppintotta le a Fidelitas Zuglói Szervezete. Csak épp a stílusa hagy némi kívánnivalót maga után.  A „valami van a végbelében” című cikk meg már egyenesen gyomorforgató.

 

Tóth Csabát az Index korábbi cikkei tették országosan ismertté 2004-ben - írja a cink.hu. És valóban: bűzlik a kampány Zuglóban, és ha ebben a stílusban folytatják, ember nem marad, aki elmegy szavazni.

 

A cikkek arról szóltak, hogy a helyi MSZP belharcait Tóth pár társával együtt ismeretlen figurák tömeges beléptetésével oldotta meg. Ennek az ügynek volt a szereplője a politikai karrierjét még Fidesz-támogatással kezdő, majd az MSZP-re váltó Szabó Bálint, Tóth barátja.

 

Sem a cikkeket, sem a most megjelent információkat nem kívánjuk kommentálni. Inkább álljon itt a baloldal szórólapja válaszul arra, amit a Fidelitas közzétett.

 

 

Létrejött a győzelem szövetsége, összefogtak a demokratikus erők. Az MSZP, az Együtt-PM, a Demokratikus Koalíció és a Magyar Liberális Párt közös, országgyűlési képviselő-jelöltje vagyok Zuglóban.  Látható módon a politikai ellenfelem és a hozzá szorosan köthető szervezet fél a számára elkerülhetetlen vereségtől, ezért az elmúlt napokban személyemet érintő, aljas, lejárató kampányba kezdtek. Azonban ezzel nem tudják megtéveszteni a zuglóiakat, akik, mint minden jóérzésű ember mélységesen elítélik az ilyen kampányt – írják szórólapjukon a baloldali pártok.

 

Tóth Csaba ezen azt írta, hogy az ellene elkövetett, súlyos bűncselekmény miatt a büntető feljelentéseket megtette, és a hazug, aljas, lejárató kampánnyal sem fogják megakadályozni azt, hogy folytassa munkáját.

 

 

Utoljára frissítve: 2014-01-20 13:11:45

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Aktuális Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Baloldali, szociáldemokrata, zöld választ adna a DK, az MSZP és a Párbeszéd a jelenlegi belpolitikai krízisre....
Bővebben >>