. Ma Andrea napja van.
Durvul a kampány Zuglóban: „Ennél még a Papcsák is jobb ellenfél volt...”
2018-03-21 17:31:05
Durvul a kampány Zuglóban: „Ennél még a Papcsák is jobb ellenfél volt...”

Durvul a kampány Zuglóban: „Ennél még a Papcsák is jobb ellenfél volt...”

Bár a jogi procedúra még nem ért véget, mindenesetre a Nemzeti Választási Bizottságnál lezárult egy fejezet, mivel most már papírja van Lévai Katalinnak és a Fidesznek, hogy csalni próbáltak. A helyi választási bizottság után az NVB is elutasította a fellebbezésüket s így egyértelműen kiderült, hogy Lévai Katalin begyűjtött aláírásai nagy számban megegyeznek a fideszes Jelen Tamásnak gyűjtött aláírásokkal – közölte Tóth Csaba.

 

A politikus szerint minden azt bizonyítja, hogy összejátszottak, csalni akartak, lebuktak s így végleges lett, hogy Lévai Katalin nem tud elindulni Zuglóban a képviselői választáson: „Legyünk őszinték, nem is érdemelné meg, aki ilyen nemtelen eszközökkel próbál szavazatokhoz jutni”.

 

De véleménye szerint ugyanígy nem érdemli meg a fideszes jelölt sem, aki megpróbálta ebben segíteni. Mindez nem marad következmények nélkül, hiszen több feljelentés is született az ügyben s most már a hatóságok dolga kideríteni, hogy pontosan mi is történt, ki élt vissza a választópolgárok adataival.

 

Nem mellesleg hasonló botrány tört ki a VI.-VII., valamint a XVIII. kerületben is a Fidesz és a Lévai-féle trollpárt miatt.

 

Elmondta továbbá, hogy nagyon sokan kértek felvilágosítást a jegyzőtől, hogy hány helyen szerepelhet a leadott adata s az a meglepő válasz érkezett, hogy sűrűn előfordultak duplázások az aláírásgyűjtések során – rendszerszintű visszaélések történtek a személyes adatokkal.

 

 

Mindebből le kell vonni a szükséges következtetéseket és amint lehetőség lesz rá, változtatni kell a jelenlegi választójogi törvényen – mihamarabb. Ennek pedig a leggyorsabb módja, hogy nagyon sokan menjenek el szavazni április nyolcadikán, hogy minél előbb leválthassuk a jelenlegi kormányt.

 

Szó esett továbbá egy nyíltszíni atrocitásról is, amikor a választási plakátokat megrongálta valaki sőt, az aktivistákra is rátámadt. Tóth Csaba elmondta, hogy ez csak a kezdet volt, egyre durvul a kampány Zuglóban:

 

„A mostani kampány olyan mélységeket ér el itt Zuglóban, amikre még nemigen volt példa – mindez a fideszes aspiránsok pánikját jelzi, ezért semmitől sem riadnak vissza. Az aktivistánk megtámadása szinte egy „apró” momentum volt: történtek ennél durvább esetek is. Szerettünk volna több plakáttal megjelenni az utcákon, amire úgy gondoltuk az a normális reakció hogy a másik fél is hasonló eszközökkel reagál. Nos nem. Napról-napra rongálták, leverték, összemocskolták a választási plakátjainkat sőt, ezek helyére igyekeztek fideszes plakátokat elhelyezni. Ezt sem hagyhattuk rendőrségi feljelentés nélkül – az ügyben jelenleg is folyik az eljárás.

 

Hiába igyekeztünk figyelmeztetni az ellenjelölt stábját, hogy próbáljanak civilizált eszközökkel versengeni, semmi sem hatott rájuk. Ingyentejért próbáltak szavazatokat szerezni, a plakátokat szétvandálkodják, hazugságokkal öntik tele a kerületet, amire eddig nem volt példa – hát a Fidesz mostani jelöltje ennyire képes. Oda jutottunk, hogy már azt mondják – ennél még a Papcsák is jobb volt...”

 

S hogy lesz-e választási vita..?          

 

„Nos, a helyszín adott, több alkalommal is kihívtuk Jelen Tamást, hogy jöjjön, a kamerákon keresztül a választók érdeklődése előtt megvitatni, mik az elképzelései, mik a tervei a kerülettel. Minderre a mai napig nem volt hajlandó” – válaszolta Tóth Csaba.

Utoljára frissítve: 2018-03-21 17:39:34

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Aktuális Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Romos és penészes cserelakás, amelyet felajánlott a MÁV az egyik bérlőnek, akinek a szerződését a mini-Dubaj m...
Bővebben >>