. Ma Emma napja van.
Hibázott a Zuglói Önkormányzat a hajléktalan kunyhók lebontásakor
2014-02-24 17:31:59
Hibázott a Zuglói Önkormányzat a hajléktalan kunyhók lebontásakor

Hibázott a Zuglói Önkormányzat a hajléktalan kunyhók lebontásakor

Város Mindenkié Csoport beperelte az önkormányzatot azért, mert 2011 őszén kilakoltatta a kerületben élő hajléktalanokat. Akkor az ombudsman is azt állította, hogy jogtalanul lakoltatták ki őket.

 

Az önkormányzat már akkor közölte, hogy nem hibázott. És egy zuglói lakos felháborodott levelét is közöltük a témában.

 

Hétfőn a Fővárosi Törvényszék is kimondta, hogy jogsértést követett el a zuglói önkormányzat 2011 őszén, amikor a hajléktalanok kunyhóit elbonttatta.

 

Az ítélet szerint az önkormányzat a felperes hajléktalan emberek személyhez, ezen belül emberi méltósághoz fűződő jogait, valamint az egyenlő bánásmód követelményét sértette meg, amikor 2011. október 18-án az érintettek állandó tartózkodási helyéül szolgáló építményeket megfelelő előzetes tájékoztatást mellőzve elbontotta és ingóságaikat megsemmisítette.

 

A bíróság ezért kötelezte a zuglói önkormányzatot, hogy az ítélet jogerőre emelkedését követő 15 napon belül magánlevélben kérjen bocsánatot a hat felperes hajléktalan embertől, valamint fizessen meg részükre személyenként félmillió forint nem vagyoni kártérítést, továbbá ezen összeg után az építmények elbontásától és a kifizetésig járó kamatot.

 

A bíró nem indokolta szóban az ítéletet. A felperesek jogi képviseletét ellátó Muhi Erika az ítélethirdetést követő sajtótájékoztatón azt közölte: az ügy legfontosabb üzenete és a bíróság is azt mondta ki, hogy az önkormányzatok "nem tehetnek meg bármit a hajléktalan emberekkel szemben", nem tehetnek olyan lépéseket, amelyek személyiségi, valamint emberi méltóságukat és egyenlő bánásmódhoz fűződő jogaikat sérti.
 

Az ügyvéd szerint más "kunyhólakók" esetében, akik önkormányzatok területén élnek, egy precedens értékű döntés született. Hajléktalanok ügyében tudomása szerint még nem született ilyen típusú ítélet - tette hozz Muhi Erika. Mint mondta, ha az önkormányzat fellebbezést nyújt be, akkor majd a Fővárosi Ítélőtábla mond végső szót az ügyben.

 

Véleménye szerint az érintett területen több hajléktalan élt, de közülük hatan voltak peres felek az ügyben. Muhi Erika szerint még az alperes is elismerte, hogy nem aznap történt a bontás mint amikorra azt eredetileg kitűzték. Az ott élő hajléktalanok többsége egyébként a bontáskor dolgozott, nem volt "otthon".

 

A felperesek közül többen elmondták, ezek után többen az utcán maradtak és voltak, akik hajléktalanok számára fenntartott szállásra mentek. A felperesek keresetükben előadták, hogy valamennyien hajléktalanok és több éve életvitelszerűen éltek a XIV. kerületi Francia út és Egressy út kereszteződésénél lévő területen saját maguk által készített építményekben, amelyeket engedély nélkül húztak fel.
 

A keresetlevél szerint a szóban forgó terület a MÁV Zrt. tulajdonában állt. A tulajdonos éveken át nem tett sem jogi, sem más lépést a helyzet rendezése, a területen kialakult helyzet kezelése érdekében, ugyanakkor megtűrte, hogy területére illegálisan építményeket, kunyhókat építsenek fel hajléktalanok és ott életvitelszerűen tartózkodjanak.

 

A kerületi önkormányzat 2011. október 17-én és a MÁV Zrt. "köztisztasági feladatok ellátása céljából" egy bérleti szerződést kötött, amelyben a bérlő önkormányzat lényegében azt vállalta, hogy a területet egy meg nem jelölt későbbi időpontban kiürítteti, tiszta állapotban adja vissza, a bérelt területet pedig köteles a megjelölt célra, azaz köztisztasági feladatok ellátására használni.

 

Másnap többen arra érkeztek haza, hogy otthonaikat munkagépekkel ledózerolták. Arra sem volt lehetőségük, hogy személyes tárgyaikat, értékeiket kimentsék. Az ott lakókat, köztük a felpereseket a bontásról előzetesen írásban nem értesítették, velük szemben semmilyen hatósági, közigazgatási eljárás nem indult.

 

A keresetlevél szerint az érintett hajléktalanok helyzete a bontást követően rosszabbra fordult. A polgári per 2012. október 11-én kezdődött a Fővárosi Törvényszéken. A felperes hajléktalanok hatmillió forintos kártérítést és nyilvános bocsánatkérést követeltek a kerületi önkormányzattól azért, mert szerintük értesítés nélkül, jogellenes módon kilakoltatták őket a vasúti töltés oldalában lévő hajlékaikból.

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Aktuális Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseke...
Bővebben >>