. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Mentsük meg együtt a Városligetet!
2014-04-08 18:34:42
Mentsük meg együtt a Városligetet!

Mentsük meg együtt a Városligetet!

A Városliget megmentése az, ami most leginkább foglalkoztatja a zuglóiakat, és reméljük, a fővárosiakat is. Papcsák Ferenc gyakorlatilag élére állt a Városliget Múzeum Negyeddé alakításának azzal, hogy ő nyújtotta be az erről szóló törvénytervezetet, amit az Országgyűlés tavaly el is fogadott. Most pedig megsértődött, amikor a Városligetért harcolók nem hívták meg a rendezvényükre. Most, hogy a rövidesen megalakuló új Parlamentben nem ő képviseli Zuglót, reméljük, több a lehetőség arra, hogy a Városliget megmeneküljön. Várnai László kerületi képviselővel és a Civil Zugló Egyesület elnökével beszélgettünk arról, van-e erre reális esély.

 

- Múlt szombaton volt a "Mentsük meg a Városligetet!" rendezvény, ami eléggé elsikkadt a választások miatt. Mi volt a cél?

 

- Most elsőnek a beruházásról való tájékoztatás volt a cél, de persze tiltakozás is. Hogy elmondjuk, mit terveznek. A Civil Zugló Egyesület egy kerékpáros vetélkedőt szervezett, és volt kvízünk is, amiben megkérdeztük a lakosokat, hogy mi ez a beruházás. Látni lehet azt, hogy a lakosok nem nagyon tudják, mi készül, és a projekt mennyire előrehaladott állapotban van. Olyan "majálisos" hangulat uralkodott. Összességében lehet azt mondani, hogy olyan 5-10 ezer ember is volt ott egész napra elosztva, jó hangulatú koncerteken vehettek részt, volt egy klassz gyerekrészleg, arcfestéssel, játékokkal, környezetvédelmi, szemétválogatós vetélkedőkkel. A mi kvízünk például arról szólt, hogy van-e elképzelésük arról, mekkora épület épül, tudják-e, hogy hány látogatót várnak, mennyire ismerik Zuglót, mekkora Zugló lakossága, tudják-e, hogy kik azok a híres emberek, akik Zuglóban laknak Nagy Lászlótól, Asbóth Oszkáron át, Zenthe Ferencig és hogy tudják-e, hogy Zugló utolsó három polgármestere nem is lakott Zuglóban.

 

- És tudták?


- Az emberek nagy megdöbbenéssel látták, hogy másfél milliós plusz látogatószám van a Ligetben, mennyi híres ember lakik Zuglóban, és hogy az utolsó három polgármesterünk nem lakott Zuglóban.


 

- Elég szomorú, mert ahhoz nincs köze a politikának, hogy mit és mennyit tudunk a közvetlen környezetünkről. Az még elnézhető, hogy tervekről nem tudnak túl sokat.

 

- Ez most a felvilágosítás korszaka. A Civil Zugló Egyesület és az MSZP is aláírat egy petíciót a Városliget beépítése ellen. Fogunk csinálni egy nagyobb rendezvényt, hogy mindenki fogadjon örökbe egy városligeti fát, mert úgy látjuk, hogy valamilyen módon ezt kicsit ki kell emelni a politika síkjából, és inkább környezetvédelmi kérdéssé tenni.

 

Múlt héten volt még egy nagyon sikeres lakossági fórumunk a Lipták Villában Ráday Mihály városvédővel, amelyen még Rozgonyi Zoltán alpolgármester is tiszteletét tette. Papcsák Ferenc megsértődött, hogy ő  nem kapott személyes meghívót. Ne csodálkozzon, hiszen pont ő volt az, aki odaadta a Városligetet - a zuglóiak megkérdezése nélkül - egy vagyonkezelő cégnek. Hogy a zuglói képviselőtestületnek ma már semmilyen befolyása nincsen a Városliget sorsára, azt a helyzetet ő alakította ki. Neki semmilyen oka és joga nincs, hogy ott legyen. Baán László kormánybiztost, és a Múzeum Negyedet tervező, úgyveezett Városliget Vagyonkezelő Zrt. céget meghívtuk, akik nemet mondtak a meghívásra.

 

 

- Miben reménykedik a Civil Zugló Egyesület, illetve a zuglóiak? Meg lehet-e akadályozni egyáltalán még?

 

- 2008-ban már sikerült megakadályozni egy ugyanolyan monstrum felépítését, mint amilyet most a Ligetbe terveznek. A kisföldalatti végállomására tervezett plázát sikerült visszaszorítanunk egy 6000 négyzetméteres kereskedelmi területre. De ugyanígy beleálltunk a Bosnyák téri monstrum megépítésébe is, a szakrendelő bezárásának ügyébe, meg a kommunális adóba is. Azt láttam, hogy a zuglóiak, ha sikerül őket tájékoztatni rendesen, akkor kiállnak az érdekeikért és meglehetősen jó érdekérvényesítők. (A Civil Zugló Egyesület petíciója ITT található, Szerk.)

 

A Városliget ügyében is azt gondolom, hogy a zuglóiak és a fővárosiak egyöntetűen ki fognak állni, ha elkezdjük őket sikeresen mozgatni, és ha egyáltalán megtudják, hogy valójában mi készülődik. Nekem nincs kétségem, hogy a projekt nagyobb részéből a kormány ki fog táncolni. Emlékezhetünk a kormányzati negyed ötletére, amelyikre voltak tervek, és visszatáncoltak. De itt maga Baán László kormánybiztos mondta, attól, hogy tervpályázat van, azt még nem kell megépíteni. Persze az a szomorú, hogyha itt elköltenek csak a tervpályázatra 300 millió forintot, abból a pénzből tökéletesen ki lehetne csinosítani a Városligetet. Ami borzasztó, hogy a Ligetet ápoló főkert maga mondja, hogy a pénz harmadát kapja meg annak, amire szüksége van évente. Igazából a fapótlások, a növényzet ápolása, a sűrű locsolás, tehát pici dolgok hiányoznak csak, hogy a Liget még szebb, jobb legyen. Nem kell erre milliárdokat költeni, csak rendben kéne tartani. Simán ki fogjuk harcolni, hogy a terv kútba essen, nincs kétségem efölött.

 

 

- Lehet, hogy a végén azt fogják mondani, mint a 4-es metróra, hogy most már annyi pénzt elköltöttek rá, hogy olcsóbb lesz megépíteni, mint abbahagyni.

 

- Ameddig nem kezdődik el az építkezés, és nincs közbeszerzés, addig nincs baj. Láttuk a Nemzeti Színháznál, hogy már gödör volt, már alapozások voltak, amikor vissza lehetett táncolni egy beruházásból. Éppen ez a kormány volt az, amelyik első regnálása idején belátta, hogy nem szabad a város közepébe, egy nagyon sűrűn lakott területbe építeni egy ekkora épületet. Azt mondták, hogy tegyük a Nemzeti Színházat és a Művészetek Palotáját egy akkor még ipari területnek számító gazdátlan részére a városnak, és ezzel egy egész negyedet kezdtek felvirágoztatni. Nem kell presztízsből ebbe beleállni, hanem el kell fogadni, hogy ez nem egy jó ötlet, és ha tényleg van pénz – nem tudom, hogy van-e -, akkor ezekbe a más projektekbe kellene belekezdeni.

 

 

A Városliget esetében az a lényeg, hogy a pihenőpark funkció megmaradjon, és a zöld terület egy négyzetcentiméterrel se csökkenjen. A főváros elkészítette az új szabályozási tervet, amit április 16-ig véleményezhetnek a városlakók. A varosrendezes@budapest.hu e-mail címre lehet írni, és bárki, aki oda kritikát, véleményt küld, leírja pár szóban, hogy mi a baj ezzel, az ügyfélnek számít, és őt meg kell hívni azon túl a prezentációkra, és ügyfélként kell kezelni.

 

A Városligettel kapcsolatos információk:

Az Építészfórum is megírta, kizárólag szakmai szempontból elemezte, miért ciki a Városliget átrendezése.

Egy kérdőív is készült, ki mit gondol, és mire "használja" a Városligetet. Érdemes kitölteni.


 

Utoljára frissítve: 2014-04-11 10:09:27

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Aktuális Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Baloldali, szociáldemokrata, zöld választ adna a DK, az MSZP és a Párbeszéd a jelenlegi belpolitikai krízisre....
Bővebben >>