. Ma Eleonóra napja van.
Schiffer András: Ez egy vudu gazdaságpolitika!
2011-05-12 18:56:34
Schiffer András: Ez egy vudu gazdaságpolitika!

Schiffer András: Ez egy vudu gazdaságpolitika!

Egy éve új pártként jutott be a törvényhozásba a Lehet Más a Politika. A névválasztásuk sem véletlen, politikusaik úgy gondolták az embereknek elegük lett a széthúzásból, a sárdobálásból, az egymásra mutogatásból, valami mást akarnak. Hogy az LMP-nek sikerült-e valóban valami mást felmutatni, új színt hozni a magyar politikai életbe – erről kérdeztük Schiffer Andrást, az LMP alapító tagját, frakcióvezetőjét.

 

* „Az MSZP-LMP összefogásnak nem az az akadálya, hogy megtörtént a meggyanúsítás... az LMP-t az MSZP-től egy világ választja el…”

* „Matolcsy György sokkal inkább egy fantasztának tűnik, mint egy felelős pénzügyminiszternek. Ez egy vudu gazdaságpolitika.”

* „Azok, akiknek 20 év nem volt elég ahhoz, hogy megszokják, hogy Magyarországon versengő többpártrendszer van, kizárólag abban tudnak gondolkodni, hogy magukhoz láncoljanak más pártokat.”

* „A többpártrendszer szerintem azt is jelenti, hogy pártok jelennek meg a parlamentben és nem érdekképviseletek.”

* „Én nem gondolnám, hogy az Székely Nemzeti Tanács a radikális magyar jobboldallal tartana fenn szorosabb kapcsolatot. Egyrészt, akivel szorosabb kapcsolatot tartanak fenn az Kövér László, akit én nem sorolnék a radikális magyar jobboldal alakjai közé.”

* „Az LMP nem ment bele semmiféle sárdobálásba.”

 

- Mit gondol, miért éppen most gyanúsították meg Gyurcsány Ferenc  volt miniszterelnököt, az Ön feljelentése alapján?

 

- Ezt a kérdést nem nekem kell föltenni. Ezt a Legfőbb Ügyésztől kell megkérdezni. Mi 2009 októberében tettünk feljelentést. Ami miatt az LMP feljelentést tett, azzal igazából a nyulat akartuk kiugrasztani a bokorból, azaz beindítani az igazságszolgáltatás gépezetét. Abban a hiszemben tettünk feljelentést, hogy a konkrét ügy, amire alapoztunk, az néhány hónapon belül eldől, hogy vádérett-e vagy sem. Ellenben gyaníthatóan súlyosabb történésekre is fény fog derülni. Nem tudom, hogy mi tartott ennyi ideig, és nem tudom, hogy az egyébként vélhetően súlyosabb visszásságok esetében a Sukoró ügyben, miért nem tudunk többet, mint mondjuk egy évvel ezelőtt.

 

- Nem érzi úgy, hogy tulajdonképpen a Fidesz ezzel két legyet ütött egy csapásra? Egyrészt Gyurcsány Ferencen ütött, azzal, hogy meggyanúsították, másrészt ezzel meg tudták akadályozni, hogy összefogjanak az MSZP-vel valamilyen szinten? Nem érzi azt, hogy ezzel Önön is legalább akkorát ütöttek, mint a volt miniszterelnökön?

 

- Egyrészt én nem érzem, hogy rajtam bármekkorát is ütöttek volna. Másrészt én a spekulációkkal nem vagyok hajlandó foglalkozni. Harmadrészt az MSZP-LMP összefogásnak nem az az akadálya, hogy megtörtént a meggyanúsítás. Mi világosan közöltük tavaly áprilisban, amikor a parlamentbe kerültünk, hogy a demokratikus pártok, főképpen az ellenzéki demokratikus pártok között parlamentáris kooperáció szükséges, ennek érdekében Mesterházy Attilát el is hívtuk a frakcióülésünkre tavaly nyáron, de a megkeresésünkre a mai napig nem érkezett válasz. Erről ennyit. Ennek semmi köze sem a Fideszhez, sem az ügyészséghez. Egyébként az LMP-t az MSZP-től egy világ választja el, elég hogyha az elmúlt megelőző 8 év neoliberális, álbaloldali politikáját valaki górcső alá veszi.

 

- Az LMP-nek az volt a javaslata, hogy bírósági úton szerezzék vissza a jogtalanul kifizetett végkielégítéseket. A kormánypártok ezt nem támogatták. Önnek mi a véleménye, miért?

 

- Azért, mert most már itt képletesen is futnak a pénzük után. Ez a Fidesz számára immáron egy presztízsküzdelem, hogy bebizonyítsák: ők nem hátrálnak, nem ismernek korlátokat, nem ismernek alkotmányos korlátokat sem. Szerintem a Fidesz rendkívül ostoba módon járt el, hiszen ez a döntésük egyszerre jelenti azt, hogy továbbra is megrövidítenek olyan magyar állampolgárokat, akik a törvény szavában bízva a megdolgozott jövedelmüket vették fel, másik oldalról pedig futni hagynak olyanokat, akik köztudottan visszaélésszerűen, jó erkölcsbe ütköző módon kaptak egyedi megállapodások alapján nagy pénzeket a közös kasszából.

 

- Maradjunk még egy kicsit a gazdaságnál. A Fidesz nagy fába vágta a fejszéjét, mert egyfelől helyre akarja hozni a költségvetési egyensúlyt, másfelől be akarja indítani a gazdaságot és a szociális helyzeten is javítani akar. Ön szerint lehet-e ezt így együtt?

 

- Nem igazán értem, hogy a Fidesz pontosan mit akar. Matolcsy György sokkal inkább egy fantasztának tűnik, mint egy felelős pénzügyminiszternek. Ez egy vudu gazdaságpolitika. Olyan feltevésekre alapoznak, amelyek általunk elfogadhatatlanok. Lehet, hogy a ’80-as évek Amerikájában a feltételei adottak voltak, de ma Magyaországon nem. Matolcsy György úgy látszik, nem számol azzal, hogy nagyon gyenge lábakon áll a hazai kis- és középvállalkozói szektor, a gazdaság motorjának a felfűtése ilyen eszközökkel egyrészt nem lehetséges, másrészt pedig szétveri még jobban a jóléti rendszert, amit egyébként már az álbaloldali kormány elkezdett szétverni. Az LMP kitart amellett, amit a választási programjában is hirdetett, hogy zöld fordulatot szeretnénk. Szakítani kellene haladéktalanul az egykulcsos adórendszerrel, mi a Bajnai-kormány önálló és progresszív adórendszerében gondolkodunk, tehát arányos teherviselésben, ökológiai adóreformban, mi összességében az adózás szintjét nem csökkentenénk. Átrendeznénk a szerkezetét, tehát, hogy a nagyobb vagyon, a nagyobb környezetterhelés, illetve a nagyobb fogyasztás adózzon fokozottabban. Mi járulékcsökkentést hajtanánk végre. Az egykulcsos adórendszer felszámolásával vagy a tőkejövedelmekre adott kedvezményeknek a megvonásával keletkeznének plusz bevételek, ezeket inkább koncentrált állami zöldberuházásokra fordítanánk. Ezek egyszerre készítenék fel a magyar gazdaság szerkezetét az ökológiai válság kihívásaira, megújuló energia programokra, ártéri gazdálkodási programokra gondolok, másfelől pedig ezek olyan ágazatok, ahol érzékelhetően azoknak lehet állásuk, akik az elmúlt 20 év kárvallottjai.

 

- Gyurcsány Ferenc meghirdetett egy népfrontos összefogást az ellenzéki pártok között. Ön szerint van-e arra esély, hogy az ellenzék összefogjon 2014-re?

 

- Ezek szóra sem érdemes dolgok. Én eddig úgy tudtam, hogy Magyarországon egy többpárti parlamentáris demokrácia van.  A többpárti parlamentáris demokrácia arról szól, hogy pártok versenyeznek. Én elhiszem, hogy azok, akiknek 20 év nem volt elég ahhoz, hogy megszokják, hogy Magyarországon versengő többpártrendszer van, kizárólag abban tudnak gondolkodni, hogy magukhoz láncoljanak más pártokat. Őszinte részvétem.

 

- Tehát egyáltalán nem is gondolkodnak abban, hogy más pártokkal összefogjanak?

 

- Ha mi abban gondolkodnánk, hogy más pártokkal összefogjunk, akkor meg se alakultunk volna.

 

- Nemrég találkoztak erdélyi politikusokkal, és azt mondták nekik, hogy támogatják a székelyföldi autonómiát. Mindeközben Magyarországon még a kisebbségek parlamenti képviselete sincs megoldva… Egy olyan párt számára, amely szabadelvű és a kisebbségek pártján áll, ez nem kéne, hogy prioritás és cél legyen?

 

- Ez egy körte-alma összehasonlítás. Mi soha nem kértük számon azt, hogy alanyi jogon, tehát nem az RMDSZ-en keresztül, miként van megoldva a kisebbségek parlamenti képviselete Romániában. A többpártrendszer szerintem azt is jelenti, hogy pártok jelennek meg a parlamentben és nem érdekképviseletek. Ugyanakkor egy olyan kisebbség esetében, amilyen az erdélyi magyarság, mást jelent az autonómia, mint a hazai kisebbségiek számára, akik szórványban élnek, míg Székelyföld esetében nem szórványkisebbségről beszélünk. Nálunk Magyarországon olyan egybefüggő területen kisebbségek nem élnek, mint akár Romániában, akár Szlovákiában. Mi nem azt kérjük, hogy a román nemzetgyűlésben legyen külön székely képviselet, mi azt kérjük, hogy a területi autonómia legyen biztosított. Azért, mert van egy olyan régió, amelynek megvannak a nemzeti sajátosságai, a többségétől eltérő nemzeti sajátosságai. Magyarországon nincs ilyen elkülönült egybefüggő terület. Viszont a szórvány román kisebbség számára az autonómia 1993 óta biztosított. Sőt, az LMP még tovább is menne a jelenlegi kisebbségi törvénnyel kapcsolatban, mert biztosítani kéne, hogy a kisebbségi önkormányzatok minél nagyobb szabadságot élvezzenek az oktatási intézmények fenntartásában.

 

- Kicsit meglepte az embereket, amikor az LMP azzal a Székely Nemzeti Tanáccsal találkozott, amelyik inkább a radikális magyarországi jobboldallal tart fenn szorosabb kapcsolatot. Hogyan látja a romániai átrendeződést és ennek magyarországi szálait?

 

- Én nem gondolnám, hogy a Székely Nemzeti Tanács a radikális magyar jobboldallal tartana fenn szorosabb kapcsolatot. Egyrészt, akivel szorosabb kapcsolatot tartanak fenn, az Kövér László, akit én nem sorolnék a radikális magyar jobboldal alakjai közé. Egyébként a Székely Nemzeti Tanács találkozott valóban a Jobbik frakcióvezetőjével, a KDNP frakcióvezetőjével, és az MSZP frakcióvezető-helyettesével is. A Székely Nemzeti Tanács hangsúlyozta, hogy minden magyar parlamenti párttal fenn kíván tartani kapcsolatot, mi pedig fordítva is ezt tesszük, Felvidéken, Erdélyben mi nem teszünk különbséget az ottani magyarság szereplői között. Mi nem gondoljuk, hogy Budapestről kellene az észt osztani akár a Felvidéken, akár Erdélyben. Mi nem akarjuk megmondani, melyik a jó, és melyik a kevésbé jó magyar szervezet. Ezért van, hogy mi Pozsonyban is egyszerre találkozunk a Magyar Koalíció Pártjával és a Híd-Most párt képivselőivel is.  Én azt az RMDSZ-kongresszuson is elmondtam, hogy rendkívül szerencsétlennek tartom, amikor Budapestről osztják az észt a határon túli magyar közösségek dolgaiban. Budapestnek az lenne a dolga, és az LMP így is gondolkodik, hogy egyenlő mércével mérje a határon túli magyar politikai szervezeteket, illetve társadalmi mozgalmakat. Nagyon rossz vért szül, és éppenséggel az ottani kisebbségek érdekérvényesítésének is árt azzal, ha a budapesti politikai a saját belső, belföldi meccseit Erdélyben vagy a Felvidéken próbálja lejátszani.

 

- Végül: most már egy éve a parlamentben vannak. Mit gondol, lehetett-e, lehet-e más a politika? Nem érzi-e azt, hogy Önök is belementek ugyanabba a sárdobálásba, mint a többi párt?

 

- Az LMP nem ment bele semmiféle sárdobálásba, sőt. Most már legalább a harmadik olyan kritikus helyzet volt a parlamenti munkában, amikor mi kifejezetten alternatívát kínáltunk. Gondolok itt a semmisségi törvényre, ahol mi a közkegyelni rendszerrel próbáltunk alternatívát kínálni, vagy amikor a gyöngyöspatai konfliktus után mi egy saját Btk. módosítóval előrukkoltunk, vagy, ahogy említette, a 98 százalékos adó ügyében. Az LMP konstruktív ellenzékként viselkedik, és nem szekértáborok mögül vagy árkokból kíván tüzelni a másik oldalra. Úgy néz ki, hogy ezt egyébként a választópolgárok is honorálják. A reális célkitűzés az volt, hogy egy év alatt stabilizáljuk a támogatottságunkat, az egybehangzó közvéleménykutatások azt mutatják, hogy szolid mértékben ugyan, de nőtt az LMP támogatottsága az elmúlt egy évben.

 

Köszönöm az interjút.

 

Én is köszönöm.

 

Bánhidi Emese

További híreink
A Rogán-féle propagandahivatal 1360 milliárdot költött kommunikációra 8 év alatt
2015 és 2023 között összesen 1360 milliárd forint értékben kötöttek szerződést a Rogán Antal vezette minisztérium alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal keretmegállapo...
2024-02-19 16:16:42, Hírek, Aktuális Bővebben
Putyint tartják Navalnij gyilkosának
Volodimir Zelenszkij szerint nyilvánvalóan Vlagyimir Putyin ölte meg Alekszej Navalnijt. Szerinte az orosz elnököt nem érdekli, ki hal meg, amíg megtarthatja a hatalmát. ...
2024-02-17 09:55:47, Hírek, Aktuális Bővebben
Hatalmas tüntetés volt pénteken a Hősök terén
Odakint most szörnyek járnak - kiállás az áldozatokért, a gyerekekért, az egészséges társadalomért címmel tartottak tüntetést péntek kora estétől civilek szervezésében Bu...
2024-02-17 09:55:43, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ókovács Szilveszter átíratta Molière darabjának, Az úrhatnám polgárnak szövegkönyvét.
Bővebben >>