. Ma Gedeon napja van.
Tudta? Hogy október 2-án mi mindent csinálhat szavazás helyett?
2016-09-15 09:16:16
Tudta? Hogy október 2-án mi mindent csinálhat szavazás helyett?

Tudta? Hogy október 2-án mi mindent csinálhat szavazás helyett?

Tobzódunk a programokban október első vasárnapján. Nem véletlen, hiszen sokan akarnak arra rávenni minket, hogy ha már kimozdulunk, akkor ne a szavazókörök felé vegyük az irányt.

 

Az MSZP most szervezi a Szabad Európa Napot a Vörösmarty térre, ahol várhatóan a DK is ott lesz.

 

 

Az elsőként bojkottot hirdető Demokratikus Koalíció egyelőre csak azt kéri a választópolgároktól, hogy maradjanak otthon. És egy fülbemászó kampánydalt azért készítettek a népszavazás alkalmából.

 

 

Magyarul és angolul szól a felhívás a Facebookon este 7 órára a Hősök terére.


Tudta? Október 2. az erőszakmentesség világnapja.

Tudta? Csak akkor leszünk boldogabbak és szabadabbak, ha megtanulunk úgy bánni másokkal, ahogy szeretnénk, hogy velünk bánjanak.

Tudta? Ha befogadjuk azokat, akik a háború és a kiszolgáltatottság elől menekülnek, akkor a jóságot erősítjük a világban, és megnyitjuk a jövőt önmagunk, Európa és az emberiség számára.

2016. október 2-án, aznap, amikor Magyarországon a félelmet és a zűrzavart kihasználó, az embereket egymással szembe állító, értelmetlen és embertelen kérdésről rendeznek népszavazást, este 7 órától ismét fáklyás békejelet alkotunk a Hősök terén.

Egy közös kéréssel erősítjük meg magunkat és másokat a legjobb törekvéseinkben.

Várjuk mindazokat, akik arra törekszenek, hogy a félelem helyett az együttérzés határozza meg a cselekedeteiket.
Akik meg akarnak tanulni úgy bánni másokkal, ahogy szeretnék, hogy velük bánjanak.
Akik meg akarnak tanulni ellenállni a bennük és a körülöttük lévő erőszaknak. Akik a megbékélést választják a bosszúállás helyett.

Gyújtsunk fényt a sötétségben!

(Fáklyát a helyszínen is lehet majd vásárolni.)



És akinek mégis szavazni támad kedve, találtunk egy kiegészítő szavazólapot is. :)




Utoljára frissítve: 2016-09-15 16:59:31

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Aktuális Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Hetek óta téma a sajtóban, hogy kivel és pontosan miről tárgyalt Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Karmel...
Bővebben >>