Először megfogadtam, hogy nem írok semmit azzal a cikkel kapcsolatban, melyben nagy siránkozások között adják hírül, hogy Brüsszel nem járul hozzá a nagy múltú  Gyulai húskombinát megmentéséhez… a cég hosszú ideje veszteséges és egy milliárd forint állami segítség csak a tartozások visszafizetésére lenne elegendő, áll az írásban.

Errefelé, de még inkább Franciaországban lehet valami hasonló kolbászt kapni, több félét is, azok mindegyike megél. Magyar kolbászt még hírmondóba sem látni. Nem tudom miért… pedig ha lenne itt is, biztosan sokan vásárolnák, és akkor nem lenne bajban a gyulai kolbászda. Lengyel áru van, magyar nincs. Valaki valahol nagyon béna…

Szóval itt tartottam, nyugtázva a szomorú tényt, hogy esetleg nem lesz többet gyulai kolbász, de ez azért nem tűnt világrengető dolognak. Csak a magyar piacról nem lehet megélni, és ha ilyen bénák, hogy ellentétben a lengyelekkel, ők nem tudtak az EU piacon érvényesülni, hát akkor annyi nekik. Majd másnak, aki megérdemli, hogy sikeres legyen sikerül is.

Pechemre azonban beleolvastam az észrevételekbe… Nos, mit csinál a magyar, mikor veszélyben a kolbásza? Szidja az EU-t, Brüsszelt, az egész keserves világot… de egyet nem tesz: nem kérdezi meg, hogy miért veszteséges az a nyomorult gyár, miért nem szállít Magyarország tonnaszám kolbászt külföldre, ha már olyan jó és világhírű a gyulai. Ezt nem kérdezi meg, mert a válasz igencsak kínos lehet… mert akkor kibukik, hogy itt van megint egy példa arra, hogy elbénáztak valamit és az okokat nem máshol kell keresni, hanem bizony otthon… Szidni az EU-t sokkal könnyebb.

Nem gondolnak arra sem, hogy az EU ugyanígy megtiltja, hogy máshol, másik céget aki esetleg egy magyarral konkurál, mentsenek meg és az esetben ez igencsak jól jön a magyaroknak… Persze ez nem érdekel senkit a Duna-Tisza közén, hiszen legfeljebb csak saját magunkkal konkurálunk…

A minap arról vitatkoztunk, hogy egy ügyesen gazdálkodó magyar cégnek hol kell adóznia. Szinte mindenki verte a mellét, hogy az ő hazájában működő cég nehogy már más államnak adózzon. Jól hangzik ugye? Az ember szinte előszedné a nemzeti színű zsebkendőjét, hogy egy pár könnycseppet kitöröljön a szeme sarkából. Nem a hazafias érzés miatt, hanem szomorúságból. Mert túl azon, hogy egy sikeres cégnek kutya kötelessége minden legális eszközt felhasználni ahhoz, hogy a költségez a lehető legalacsonyabbra csökkentse, és ebbe beletartozik az is, hogy az adóját is minimumon tartsa, ha mindenhol azt az elvet követelnék meg a cégektől, hogy a saját „hazájukban” adózzanak, hogy jönne Magyarországra bárki is? A nemzeti színű gondolkodóknak valahogy azzal nincsen baja, hogy egy csomó nagy külföldi vállalat Magyarországon adózik (még ha néha kedvezménnyel is) és nem Németországban vagy Koreában… az ő „hazájukban”. Az rendben van…

Lehetne sorolni ezeket a gondolkodásbeli anomáliákat, mert van belőlük bőven, de nem érdemes. A fenti pár példa jól mutatja, mekkora itt a baj. Ha mindehhez most hozzáadjuk, hogy van olyan agyament ember, aki romániai butító körútja során Trianon revízióját ígérgeti, míg egy államtitkár meg azzal hivalkodik, hogy vele vagy a kormánnyal úgysem tudnak a hatóságok semmit tenni, akkor felmerül  a kérdés:

Elég lesz itt a kormányzópártot a szemétdombra küldeni, hogy megváltozzanak a dolgok?

A válasz sajnos egyértelmű: NEM.

Ahogy a rendszerváltás kezdetén nem helyezett senki hangsúlyt arra, hogy a népet megtanítsa, mi is a demokrácia, mi a kapitalizmus, valahogy most is az az ember érzése, hogy ezt a végtelenűl fontos lépést senki nem tervezi, nem tette bele az azonnal elvégzendő feladatok listájába.

Pedig a helyzet most sokkal rosszabb, mint volt a rendszerváltáskor. Akkor a nép még naiv volt és hitt mindenben. Ma a nép kiábrándult és mivel okos szót nem igen kapott, az űrt sok tekintetben kitöltötte a butaság.

Ha a demokratikus pártok nem tesznek meg mindent annak érdekében, hogy a butaságot az értelmes, modern gondolkodás, problémalátás és megoldás keresés váltsa fel, politikai győzelmük nem sokat fog érni.

Mert a nép továbbra is azt fogja hinni, hogy a kolbászt valaki más viszi el…

Zerkowitz István