16 évvel az „Elegem van Romániából!” kiáltvány után Sabin Gherman megcsinálja saját pártját. Már folyik az erdélyi regionális párt bejegyzési procedúrája, a következő hetekben sajtótájékoztatón jelentik be a megalakulást. Mi elemzést kértünk tőle, ő szenzációs hírekkel szolgált.

- Sokan mondják, hogy az EP-választásoknak semmi hatása a belpolitikára, de mindig van. A francia szélsőségesek, az igazi nyertesek lám, máris a törvényhozás feloszlatását követelik. És Romániában is mocorognak a dolgok. Mi a helyzet?

Sabin Gherman: - Egy teljes káoszon kívül nagyjából semmi. A jó oldala a dolgoknak, hogy a baloldal, amelyik arra készült, hogy a szavazatok felét lecsípje, csak 37 százaléka lett végül. Sok, olyan körülmények között, amikor a jobboldal nem is létezik.

- Talán épp azért…

- Igen. Sokrétű a probléma. A jobboldal azért nem létezik, mert nem képes arra, hogy leüljön egy asztalhoz egy fehér papír elé egy ceruzával, hogy lássuk, melyek a közös projektek és érdekek, és mi a baloldal veszélye? A romániai jobboldal megszavazta a homoszexuális oktatás promoválását az iskolákban, a szabat abortuszválasztást, azt a nemek teóriáját, amely egy disznóság: elküldöm a gyerekemet az iskolába, és ő – akkor is, ha fiú – hazajön azzal az ötlettel, hogy bármikor lány lehet, ha úgy akarja, mert a nő-férfi lét az egyfajta társadalmi megfelelés, egy társadalmi előítélet. Ezeket a jelentéseket a román baloldal megszavazta az EP-ben, ott elfogadott a homoszexuális házasság is, és ezeket a nyugati kommunista pártok csinálták. Íme, ha figyelmesek vagyunk, azt látjuk, hogy az EP-ben rengeteg őrültség van, amelyeket a mieink megszavaznak, és amelyeknek meglesz a maga megfelelője a mi országainkban. Szemben azzal, ami történik a szélsőjobboldallal Nyugaton, a rossz oldala ennek az, hogy van egy nem demokratikus üzenete. A jó oldala, hogy felhívja a figyelmet az ideológiai összevisszaságra, amely jelen van itt. Az EP lassan egy túlszabályozó szervé alakul át. Nézze meg, hogy engem, aki 14 órát dolgozik egy nap, nem beszélnek rólam, de beszélnek a tyúkok jogairól, a bocikról, és a disznókról. Emlékezzen arra, hogy nem szabályozzák azonban a közös munkaerőpiacot és adópolitikát, de szabályozzák, hogy az uborkának mekkorának kell lennie. Ezek realitások, és idegesítik az embereket, mert ezeknek semmi közük az Európai Unió filozófiájához, amely identitás-kulturális filozófia volt, most a bürokrácialavina filozófiája tombol, amely még azt is szabályozza, hogyan üljünk az asztalnál. Én nem ezt várom az EU-tól. Azt várom tőle, hogy megteremtse a feltételek, amelyekkel a normális életet támogatják. Az nem megy, hogy bizonyos csoportokat népszerűsítünk. És nem akarok senkit diszkriminálni, mert semmi bajom a homoszexuálissal, nem is érdekelnek. De nem lehet engem kényszeríteni arra, a többségnek, hogy mindenféle másságot ünnepeljek. Jönnek most emberek, és azt mondják, hogy mindaz, amit én eddig a családról tanultam és tudtam, én, aki egy nővel házasodtam össze és vele vannak gyerekeim, hogy azt mondják nekem, ünnepeljem a munkámmal, adóimmal olyan embereket, akiket tisztelek, mint közösség, de nem akarom ünnepelni őket. Én a saját családomat akarom ünnepelni, azt a portugál kommunistáknak divatjamúlt felfogást, ahol a család egy nőből és egy férfiból áll.

- Térjünk vissza a belpolitikára. Mi lesz a Liberális Párttal és Crin Antonescuval? Az elnökség felajánlotta a lemondását.

- Ha okosak, akkor Johannist jelölik elnöknek, és megpróbálnak csinálni egy projektet, egy tervet. Mert senki nem jött olyan jegyzetekkel, mint Ön, hogy íme az én 5 célom, amelyet fontosnak tartok. Egy mandátum alatt nem lehet mennyországot csinálni, de elkezdheted például az autópálya-építést keletről nyugat felé. El lehet kezdeni egy Duna-Szeret csatornaépítést, hogy kiszedd Moldovát a szegénységből. Meg lehet kezdeni a decentralizálást legalább a kultúrában. Egy olyan regionalizálást, ahogyan csinálták a lengyelek, történelmi régiók mentén, helyi és regionális érdekek mentén, egy csomó dolgot el lehet kezdeni legalább. És azt mondani: 4 évem van, ezalatt ezt tudom megcsinálni. Itt a kampányban mindenki egy mennyország képével kampányol, és a hülye emberek elhiszik nekik. És mindig csodálkoznak, ha véget ér, hogy vajon miért nem sikerült. Ilyen nincs.

- Ön szerint a liberálisok most elfelejtik, ejtik Antonescut?

- Nem engedhetik meg maguknak, mert nincs helyette más.

- Akkor hogyan lesz Johannisból elnök, vagy jelölt?

- Most jön az öklözés. Egyik azt hiszi, és azt mondja, hogy egy sokkal okosabb liberális közösségből jön, mint a másik, szóval hülyeségeken veszekednek. Engem ők nem érdekelnek, hanem az érdekel, van-e valami terv ezzel az országgal. Ha nincs, akkor tovább keresünk.

- Ön szerint Antonescuból nem lesz elnökjelölt?

- Ez lenne a normális, de mi Romániában élünk. A normálissal gondunk van.

- De ő felvállalta a felelősséget az EP-választás kudarcáért, úgyhogy akár jól is jöhet ki belőle…

- Tudja ez is milyen? Olyan, mintha a feleségem szóvá tenné nekem, hogy nem vittem ki a szemetet, bólogatok egyet, aztán tovább ülök a sörömmel a tévé előtt és nézem a meccset. Még nem vitték ki a szemetet.

- Mit gondol a jobboldali összefogásról? Lesz vagy nem lesz?

- Nehéz megmondani. A jobboldalon tanyázók mind állami alkalmazottak. Ez egy hülyeség a román politikában. Akiknek vállalkozásaik vannak, azok baloldalon vannak, azok akik állami alkalmazottak jobboldalon vannak. Milyen tervvel jöjjön elő a jobboldal? Itt egy csúnya dolog van. Ugyanúgy, ahogy belementünk ebbe a választási spirálba: Basescura vagy ellene szavazunk. Ponta elvtárs a Basescu spiráljába fog kerülni, könyörtelenül hasonlítani fognak, itt most Ponta ellen vagy Ponta mellett fognak szavazni. A jobboldal esélye még nem ideológiai esély, nem lesznek jobboldali programok, azzal fognak kampányolni, hogy jön Ponta és minden hatalmat megkaparint. Ugyanaz a kampánytéma, amit Ponta használt Basescu ellen. Egyelőre egy olyan spirál ez, amelyben benne vagyunk, és amely semmilyen terv kigondolását nem teszi lehetővé.

- Mircea Diaconu nagy meglepetés volt a választáson. Ő jobboldalról jön. Mit gondol róla?

- Mircea Diaconu egy karakter. Ha nem lett volna jobboldali alternatívám, Monica Macovei, akkor rá szavaztam volna. Diaconu kihasználta azt, amit mi mexikanizálásnak nevezünk. Vagyis, hatalomra kerültem, majdnem a teljes sajtó mellettem áll, és ezáltal azzal a médiával sikerül irányítanom a teljes, szociálisan kiszolgáltatott lakosságot, kivel szavazzon, kit utáljon. Nézze meg, hogy a déli megyékben 45-46 százalékos volt a részvétel. Odamegyek és adok nekik valamit: egy liter olajat, egy marék lisztet, bármit. Erdélyben nem mentek annyian szavazni, mert csak annyian mentek el, akiket a pártok mobilizálni tudtak. A többi, a tisztességes népesség, akiket nem sikerült beterelni a pártok mechanizmusaiba, az otthon maradt. Mert nem volt kire szavazniuk. Nézzük meg mi van a jobboldalon. A Polgári Erővel, ami 0 alatti párt. A PDL-vel, a PMP-vel, vagy kivel? És akkor inkább otthon maradtak. De eljön majd az idő, amikor az erdélyiek ráébrednek, hogy semmi gond azzal, hogy magyarul, németül beszélsz, akkor rájönnek, hogy Erdélyt kell képviselniük az EP-ben, és ha okosak, akkor nagyon világos terveket fognak képviselni.

- Akkor elérkeztünk a román-magyar kapcsolatokhoz. Az RMDSZ megint bent az EP-ben. Megváltozik-e vajon az a magyarellenes hangulat, amely most megint elég erős?

- Ez nem fog megváltozni, mert a baloldalnak szüksége van az RMDSZ szavazataira. Az rendkívül jó dolog, hogy az RMDSZ bejutott. Én nem hiszem, hogy egy normális ember, akinek helyén van a feje, erdélyi román vagy magyar, azt mondaná, hogy nem jó, hogy az RMDSZ bejutott. Én is, a cigány is, és mindenki, aki nem magyar, még azt is az RMDSZ képviseli: vagyis az összes erdélyi embert. Tetszik, vagy nem tetszik, de nem létezik még egy regionális párt. Ha nem lenne a szövetség, az összes bakijával, és ballépéseivel együtt, amely minden pártnak és szövetségnek van, akkor nem lenne politikánk a szász falvakra, lehet, hogy a Sarmisegetusa várat leaszfaltozták volna. Emlékezzen rá, hogy Kelemen Hunor verekedett érte, és ő tette a feljelentést a vár ügyében, erről a román sajtó egy szót sem ejtett. És csakis az RMDSZ-nek köszönhető, hogy valahogy áll, és valami pénz jut autópályára is. Úgyhogy az RMDSZ nélkül az EP-ben ma Erdély elveszítette volna az aduászt az ingujjból. Hogy tetszik vagy nem, és miért magyarok, és miért nem románok, ez nem érdekel engem. Engem az érdekel, és amikor a moldovaiak is megcsinálják a regionális pártjukat, és a dobrudszaiak is, addig lefolyik egy kis víz a Szamoson, lassan-lassan meglátja, hogy az internacionalista hülyeségek eltűnnek, és a témákat ezek a pártok veszik majd át, és az emberek elkezdenek majd a tervekről beszélni. A dobrudzsaiakat nem érdekli, hogy a kovásznai emberek előbb mondják, hogy „köszönöm”, és csak aztán „multumesc”. Annak autópálya kell, munkahelyek kellenek.

- Tényleg eljutottunk oda, hogy nem érdekli őket?

- Én azt mondom, hogy igen. Lassan-lassan elkezdik észrevenni, hogy az ő céljai a családhoz, a mindennapjaihoz kötődnek, a jobb oktatáshoz, egy jobb egészségügyhöz kötődnek.

- És, hogy nem lesz ő kevesebb attól, hogy másnak valamit szabad.

- Evidens.

- Van-e esélye az erdélyi képviseletnek úgy, ahogy Ön azt 1998-ban abban a bizonyos „Elegem van Romániából!” kiáltványban megfogalmazta? Vagy lemondott róla?

- Nem mondtam le róla. Még léteznek azok a régi 14 éves helyi képviseletek, de nem fogok egy lépést se tenni addig, amíg a románok, a magyarok és a szászok nem ismerik fel, hogy ugyanazok az érdekeink és céljaink. Nincs értelme megcsinálni az erdélyiek pártját, hogy azt mondják, hogy az erdélyiek román pártja, az az erdélyiek magyar pártja, stb. Csak úgy van értelme, ha meg tudod csinálni közösen valakivel, a dokumentumok háromnyelvűek… én nem tudok magyarul, de mint minimális tisztelet a másik anyanyelve iránt, el kell fogadni, hogy Erdély mindenkié, aki itt él. Nem érdekel, hogy Ion, Géza vagy Hans. Mindenkinek vannak itt ősei, ebből a kultúrából származunk. Senki nem mondhatja, hogy csak román addig, amíg tudom, hogy a románok népzenéjét Bartók Béla vitte ki a világba. Senki nem mondhatja, hogy azért mert én román vagyok, nem ünnepelhetem Bolyait. Úgy, ahogy senki nem mondhatja meg egy magyarnak, hogy ne szeresse Cosbucot.

- Azt nem is mondja, sőt! Azt kell szeretni.

- Na látja, ez a baj… Van 2-3 olyan kérdés, amit másként gondolunk, és amelyeknek semmi jelentőségük, és van egy többezer éves történelem, ami viszont összeköt. Addig, amíg nem kezdünk el történelmi léptékben gondolkodni, engem ez idegesít a román politikusokban, amíg nem jönnek ki ebből a hülye paradigmából, hogy egy adott konjunktúrának csinálod a politikát. A politikát azért csinálják, mert van egy tervem, ötletem, amit beleírhatunk a történelemkönyvbe. Ha nem tudsz beleírni semmit, akkor ne csinálj semmit. Akkor inkább kimegyek a gyerekeimmel a parkba, minthogy azzal foglalkozzam, hogy pártot csinálok, ha nem vagyok képes valamin változtatni.

- Ehhez viszont az kellene, hogy a politikai érdek és a valóság kicsit közelebb kerüljön, nem?

- A politikai érdek engem nem érdekel. Engem az identitásérdek és a kulturális érdek érdekel. A közösségé, amely együtt él egy régióban. Ha ezek a közösségek megértik, hogy csak nyernivalójuk van abból, ha tiszteletben tartják egymás kultúráját, akkor senki nem fog többé elválasztani minket a következő ezer évben. Nézze meg a regionalizálási terveket. Mindent azzal a gondolattal indítanak el, hogy valaki, mondjuk egy magyar hátára veszi Erdélyt, és elviszi haza vagy valahova. Ahelyett, hogy azt vennék alapul, hogy egy nemzetállamban – micsoda hülyeség még kimondani is ezt a szót – vannak speciális igényű régiók. Itt van például a Zsíl-völgye, amelyből speciális státusú vidéket lehetne csinálni, ott a Duna-delte, amely egyedülálló a maga nemében. A székelyföldi róvásírásra én is büszke vagyok, mert az is a mi kultúránkat, az erdélyit gazdagítja. Az egy szégyen, hogy a kormány, a hatalom úgy álljon a Székelyföldhöz, mint egy olyan területhez, amely nem az övé, amelyhez nincs köze.

- Úgy áll hozzá, mintha nem lenne az övé?

- Hát persze. Úgy látja, hogy az egy idegen terület. Az ott élő  emberek céljai, vágyai, azok a bukaresti, a bárhol élő emberek vágyai. Mert a Vaslui-i ember is szeretné, ha ünnepelnék a kultúráját. A Vasluiban élő embernek is fáj, ha azt látják, hogy Ion Creanga háza leomlik. Nekem is fáj, ha a mezőzáhi Ugron gróf kastélya omlik össze. Az az enyém is kulturálisan, nemcsak a magyaroké, és nemcsak nekik fáj. Nehezen megy az agyak átállása.

- Magyarországról nézve borzasztóan érdekesek azok az erdélyi törekvések, amelyek Erdély autonómiájáról szólnak, de ezek román részről, mintha rögtön visszahőkölnének vagy megijednének, ha ennek kapcsán szóba kerül az székelyföldi autonómia. Túl tudnak-e lépni a románok ezen a gáton, hogy az autonómia valami rettenetes szó lenne.

- Ez már nem kérdés. Lássunk néhány példát. 2003-ban készült egy felmérés, akkor mindenki ellenem volt, akkor 4,4-4,6 százalékon álltunk, amikor megkérdezték az embereket, hogy szavaznának-e Sabin Ghermanra. Tavaly újra megkérdezték őket, hogy elegük van-e Romániából vagy nem? 25,1 százalék azt mondta: igen. Mit jelent ez? Nem azt, hogy valakinek elege van és falhoz veri az országot. Hanem azt, hogy vár egy másik rendszert, egy sokkal őszintébbet, mint ez, adóban, hagyományőrzésben, mindenben, ami regionális lehet az országos helyett. Abban a pillanatban, amikor autonómiáról beszélsz, és megmagyarázod nekik, az emberek megértik. Megértik, hogy a pénzek elmennek Bukarestbe, és soha nem jönnek onnan vissza. Ugyanakkor ami a Székelyföldi autonómiát illeti: egy olyan román ember véleményét fogom mondani, aki ott él, volt Liberális Párti tanácsos. Ha nekünk lett volna autonómiánk Székelyföldön, akkor most lenne 3 tanácsosunk, mert 17 százaléknyian vagyunk románok Kézdivásárhelyen. Mivel semmilyen autonómiát nem élvezünk, most egy sincs. Miért? Mert ha létezik Székelyföld autonómiája, akkor nemcsak a magyar kisebbségre vonatkozik, hanem arra a helyzetre is, amikor a románság van kisebbségben egy térségben. És ez mit jelent? Hogy ők is megvalósíthatták volna projektjeiket.

Megkérdeztük Kelemen Hunort, mit szól az interjúban felvetett kérdésekhez, amelyek úgy tűnik, gyakorlatilag meginvitálják az RMDSZ-t, hogy részt vegyen egyfajta együttműködésben.

- Sabin Gherman azt mondta, hogy az RMDSZ az egyetlen párt, amely komolyan vehető, az egyetlen olyan párt, amely tényleg az erdélyiek érdekeit képviseli, a jó értelemben vett transzilvanizmust. És, hogy nem annyira ideológia, mint inkább pragmatikus, hétköznapi kérdések mentén politizál. Csupa jó dolgot mondott. Ha összeáll az ő fejében, ami 1998 óta, a manifesztum óta van, egy ilyen, a történelmi régiók mentén alakuló, föderális párt vagy unió, akkor egyrészt az RMDSZ csatlakozik, együttműködik-e, belép-e, és milyen a kapcsolatuk Sabin Ghermannal?

- Nem létező pártokhoz nem fogunk tudni kapcsolódni, ezt a kérdést nem tudjuk megválaszolni most, valószínű, hogy később is nehezen. Az RMDSZ-nek megvan egy nagyon határozott arca, amit nem lehet és nem szabad föloldani. Tetszik vagy nem tetszik, ez egy etnikai alapon szerveződő politikai alakulat. Ez nem azt jelenti, hogy csak magyarok vannak a szervezetben, nem igaz. De arra szegődött, hogy a magyar emberek képviseletét lássa el, a magyar közösség képviseletét látja el elsősorban. Ez a transzilvanizmussal szorosan összefonódik, nem választható el. Ilyen értelemben igaza van Sabin Ghermannak, hogy mi alapvetően hangsúlyosan egy erdélyi párt vagyunk, hiszen a szavazóink 99,99 százaléka itt van. A tág értelemben vett Erdélyben, mert ide soroljuk a Partiumot, Bánságot, azt is, ami a szűk értelemben vett földrajzi Erdélynek a határain kívül van. Az is igaz, hogy mi hihetetlenül kiszámítható politikai alakulat, ami nem mindig előnyös, azt gondolom, főleg Romániában, de ami az én értékválasztásomat illeti, a kiszámíthatóság mégiscsak erény az életben és a politikában is.

Az igazi nagy gond, amit bizonyára Gherman is lát, az az, hogy mi vagyunk az egyetlen regionális párt, és mi vagyunk az a politikai alakulat, amely nem azért, mert regionális, hanem azért, mert ilyen a felépítése, román szavazatokra igazából nem számíthat. És a közeljövőben én ne is látom, hogy az etnikai falat le lehetne bontani. Ez azért bizonyos értelemben probléma, mert az RMDSZ így ebben a formájában is képes lenne az erdélyi érdekeket is megjeleníteni a magyar mellett és meg is jeleníti. De a román emberek még mindig ódzkodnak egy magyar politikai szervezetre szavazni, az etnikai, az még mindig egy nagyon éles határ, és nem átjárható. Más olyan kezdeményezés, amely regionális pártként akart megjelenni mindegyik elbukott. Voltak ilyen elképzelések és kezdeményezések, egyet se tudtak mg összerakni tisztességesen, és szerintem még nem is fogják tudni összerakni egy ideig. Nagy kérdés az, hogy a román társadalmon belül a Gherman nézeteihez hasonló, az ilyen típusú közvélemény-formálók megjelennek, erőre kapnak vagy nem. És ez nem azt jelenti, hogy ezek el akarnák szakítani Románia egyik részét, hanem a regionális identitásokat fölismerve, és egyfajta regionális autonómiát, decentralizációt nagyon erősen képviselve megpróbálják a román társadalomnak a jövőképét a regionális identitásokra fölépíteni. A regionális érdekeknek az erősebb megjelenítésére, és ugyanakkor az összehangolására építeni. Az a baj, hogy ebben a pillanatban ilyen típusú közvélemény-formálók, gondolkodók kevesen vannak, és ha vannak, azok inkább Erdélyben vannak. Például Moldvában alig-alig, Olténiában szinte egyáltalán, bár van egy nagyon erős oltyán identitástudat, ha elmegy az ember oda, még útlevelet is adnak neki, én is kaptam, és Dobrudzsában sem alakult ez ki. De ez nem jelenti azt, hogy nem is fog. Mert végül is ez egy ilyen értelemben is komplex, bonyolult ország, nagyon erős regionális identitásokkal, amelyeket megpróbált eltörölni Ceausescu. Ghermannal a kapcsolatunk olyan, mint a politikai szervezetnek a politikai elemzővel.