Előre bocsájtom, hogy nekem a nyelvtanulással óriási szerencsém volt. Másodikos gimnazista koromban bedobtak a mélyvízbe, a kairói Saint George`s College ír papjaira bízva sorsomat. Amikor ez történt, még egy szót nem beszéltem angolul és az első pár héten egy szót nem értettem abból, amit a tanárok mondtak…

De lassanként, mint a kisgyereknek, világossá vált, hogy az apple az alma és a carrot az a répa… A további fejlődésben nagy szerepet kapott Shakespeare a kötelező olvasmányok révén és egy Suzie nevezetű angol leányzó, akinek viszont a drámáknál egyszerűbb, de jóval fontosabb dolgokat kellett elmondani…

Az élet úgy hozta, hogy később hollandul és franciául is meg kellett tanulni, bár a második anyanyelv az angol maradt. Nem véletlenül persze, hiszen ma már alig van olyan terület, amiben ne az angol lenne az elsődleges nyelv. Azt szokták mondani, hogy a holland nyelv akkor született, mikor egy részeg angol katona megpróbált németül beszélni… Tény, hogy a nyári kempingezések során a szomszédban táborozó németekkel elég jól megértjük egymást, ő mondja németül, mi hollandul és eddig még soha nem keveredett össze a kolbász a hálózsákkal.

Mindezt csak azért bocsájtottam előre, hogy némi bizonyítékát adjam annak, hogy a nyelvtanulás témájában van bizonyos tapasztalatom. Akkor most térjünk rá az írás eredeti témájára, a Frau Hoffman féle nyelvtanulási irányelvre.

Ha semmi más, a nyelvtanítással kapcsolatos tervek ékesen bizonyítják, hogy miközben állandóan az unortodox megoldásokról beszél mindenki, amikor tényleg szükség lenne egy kis unortodox gondolkodásra, erre totálisan képtelenek.

A felvázolt nyelvtanítási szisztéma eleve halott. Nem azért, mert balga módon az angol helyett más nyelvet akarnak az első helyre tenni, hanem azért, mert csak iskolai nyelvoktatással még egyetlen népnek sem sikerült egy második nyelvet napi életének részévé tennie.

Most mondhatjuk azt, hogy a cél nem is ez, hanem hogy legalább a népesség egy részében váljon a nyelvtudás elérhető kinccsé. Tény, hogy ez is hatalmas lépés lenne egy olyan országban, ahol az idegen nyelvtudás az egyik legalacsonyabb a  világon.

De ha már megreformáljuk a nyelvoktatást, akkor nem lenne érdemes esetleg kicsit ambiciózusabbnak lenni és a dobozba zárt gondolkodáson túllépve, valami nagyobbat megcélozni?

Mondjuk azt, hogy 20 éven belül a magyar mellett a népesség 70 % beszéljen egy második nyelvet is…

Utópia? Megfizethetetlen? Egyszerűen lehetetlen? Szerintem egyik sem!

Azt hiszem abban nincs vita, hogy az anyanyelv mellé ma már elengedhetetlen egy vagy több további nyelv ismerete olyan szinten, hogy azon a nyelven az ember a szakmáját űzni tudja. Ha ebben megegyezünk, a következő meggondolás igazából két dolgot kell, hogy érintsen. Ezek pedig a mit és hogyan… Azaz, melyik nyelvet preferáljuk, és hogyan tanuljuk meg.

Magyarország földrajzi fekvése és történelmi okok miatt is a német nyelv tűnhet a legvonzóbbnak és a leggyorsabban hasznosíthatónak. Munkavállalás Ausztriában vagy Németországban, az osztrák és német turisták fogadása… Mind a német nyelv kívánatosságát erősítik. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy mára az igazi világnyelv az angol lett. A tudományos élet eredményei, az utazással kapcsolatos ismeretek, az internet és más számítástechnikai területek elsősorban angolul tudók számára érhetők el a legjobban és leghatékonyabban. Ez a tény nem csupán Magyarországon igaz, hanem Ausztriában és Németországban is, aminek eredményeképpen az ott élők között is rohamosan terjed az angol nyelvtudás.

Ha tehát az angolt választjuk, mint tanulandó nyelvet, akkor nagy valószínűséggel tudunk az osztrákokkal és a németekkel is kommunikálni miközben a világ többi része is kinyílik előttünk. Ha csak németül tanulunk, a horizont igencsak beszűkül…

Nem véletlen, hogy Európában mindenütt, még Franciaországban is, a nyelvtanulás elsősorban az angol nyelv tanulását jelenti. Vagy keleti nyitás? Arrafelé is az angol a lingua franca.

Most felejtsük el azt a butaságot, hogy előbb a nehezebb nyelveket érdemes tanulni és csak utána az angolt, mert ennek semmi értelme nincs. Az angol után, ha valakinek szüksége van rá vagy éppen csak kedvet érez még egy pár nyelv megtanulására, gond nélkül megteheti, az angol tudása nem fogja akadályozni ebben.

Tehát akkor azt hiszem meg van az első kérdésre a válasz: fogadjuk el, hogy a népesség körében az angol nyelv ismeretének elősegítése áll leginkább az ország és az egyének érdekében.

Ez nem jelenti azt, hogy az angol első helyre tétele más nyelvek hátrányára kell, hogy történjen. Lehessen már nyelvet is választani az angol mellé, de a közös erőket mégis az angolra kell összpontosítani.

Most valaki biztosan megjegyzi, hogy talán jobb lenne, ha az állam ebbe nem szólna bele. Legyen ez az iskolák, a szülők, a tanulók ügye. Alapvetően ezzel egyet értek, de most itt többről van szó.

Azt mondtuk, ugye, hogy ki kell mászni a dobozból, szélesebben kell gondolkodni és, uram bocsá, ambiciózusabbnak kell lenni. Mit jelent ez és miért kell mégiscsak az államot is bevonni ezekbe a dolgokba?

A feladat nem az, hogy csupán hatékony iskolai nyelvoktatást valósítsunk meg, hanem hogy a népesség második nyelv tudásának szintjét emeljük fel. Ehhez pedig egy országosan koordinált, hosszú távú, jól átgondolt és következetesen végrehajtott stratégiára van szükség. Ennek a stratégiának fel kell vállalnia még azt is, hogy egyes részletei a népesség körében nem mindenhol találkoznak osztatlan tetszéssel.

A stratégia alapvetően két lábon nyugodhatna: az egyik a lehető legkorábban megkezdett nyelvoktatás a másik pedig annak biztosítása, hogy az adott nyelvvel az országon belül is mindenki mindenütt találkozzon.

Fontos tudomásul venni, hogy a fenti két láb mindegyike alapvető fontosságú, de önmagában egyedül egyik sem elegendő. Ezért zsákutca a mostani nyelvoktatási koncepció, mert mint régen is, csak az iskolai oktatásra koncentrál…

Aki járt Szlovéniában, láthatta, hogy nagyon sok minden, még az autópályákon lévő táblák is, angol szavakat is tartalmaznak. Jól látható, hogy igyekeznek ezt a nyelvet terjeszteni, mindenki számára világossá tenni, hogy ez a közös kommunikáció eszköze. A magyar nyelvtanulási stratégiának is ki kellene mondania, hogy milyen körben, az utcai tábláktól a használati utasításokon át a hivatalos okmányok hátoldaláig, mi mindent kell angolul is leírni.

Európában az angol nyelvtudás szintje és elterjedtsége ott a legnagyobb, ahol a filmeket sem a televízióban, sem a mozikban nem szinkronizálják. Minden feliratos, még a gyerekeknek szánt rajzfilmek is. Nem tudnak olvasni? Semmi gond, pillanatok alatt megtanulják megérteni az angol szöveget… Gondolom, egy ilyen intézkedés, mely véget vetne a szinkronizálásnak, nem lenne népszerű. Sokan mondják nekem, mikor ezt az elképzelést az asztalra teszem, hogy Magyarországon a népesség olyan nagy része funkcionális analfabéta, hogy a feliratozás nem opció… De hát ez nem lehet indok egy hosszabb távú stratégia kialakításánál! A legrosszabb, ami történhet, hogy ők is, mint a gyerekek, megtanulnak angolul… mert a felnőttek is képesek erre, ha nem is olyan könnyen, mint a gyerekek.

Mibe kerülne mindez? Ha az ember utána számol, nem is olyan nagyon sokba és ráadásul a költségeket több évre lehet elosztani. A tantervbe az elegendő számú angolóra beiktatása, az elegendő angol tanár (és esetleg angolul beszélő óvó néni) biztosítása nem megoldhatatlan és mindenképpen jobb beruházás, mint tökéletesen felesleges stadionok építése. A feliratok, dokumentum szövegek lefordítása egyszeri feladat és sem ez sem pedig a fenntartásuk nem kerülne túlzottan nagy összegbe.

Európában van pár többnyelvű ország. Svájc és Belgium talán a legmarkánsabb példák erre. De ezekben az országokban a több nyelv inkább elválaszt, mint közelebb hoz. Különösen Belgiumban a nacionalista érzelmek oda vezettek, hogy egymás nyelvét alig alig tanulják meg és egy alkalommal két vonat ütközött össze, miközben két bakter, az egyik francia nyelvű, a másik flamand, telefonon próbálta elmagyarázni egymásnak, hogy az egyvágányú pályán szembe megy két vonat.

Azonban ha Magyarország egy nap letenne az asztalra egy nyelvtanulási stratégiát, melyben az állna, hogy elfogadják az angolt, mint második hivatalos nyelvet és ehhez a fent leirt két láb (és esetleg továbbiak is) kerülnek bevezetésre, a többnyelvűség teljesen új formáját hoznák létre. Itt az anyanyelve mindenkinek megmaradna ugyanaz, a magyar. Csak éppen idővel mellette angolul is hasonló szinten tudnának beszélni.

Egy ilyen bátor lépés megvalósítása nyilván nem hónapok vagy akár évek kérdése. Évtizedek kellenek ahhoz, hogy a második nyelv ismerete eljusson mindenkihez. De az iskolai oktatás intenzitásának és az angol mindennapi életben való jelenlétének növelése szinte azonnali eredményt hoz.

Lehetetlen? Miért lenne az. Think out of the box…

Zerkowitz István