A Kedves Vezető az év vége alkalmából úgy döntött, inkognitóban kimegy népe közé és körülnéz. Rémlett neki valami, hogy hasonló történet szerepel az egyik népi írásban is (majd Kerényitől megkérdezem, gondolta) és mint jó vezetőnek, kötelességének érezte, hogy első kézből tájékozódjon.

Lila nyakkendőjét pirosra cserélte és kezét a zsebeitől távol tartva lépkedett a főváros utcáin. Egyszer mintha Tarlós jött volna vele szemben, de nem volt benne biztos. A fáradtarcú főpolgármester rá se nézett, magában motyogva rohant el a Kedves Vezető mellett. Ez megnyugtató volt… hiába, a nyakkendő tökéletes álcának bizonyult.

A következő sarkon a megolvadt hó alatt még volt egy jégréteg és ezen megcsúszva a Kedves Vezető a földre esett, alaposan megütve azt a részét, amin amúgy (mikor nem inkognitóban jár) ülni szokott. Kokiosztogató jobb kezét maga alá gyűrte és ezzel enyhíteni tudta az esést. A hátán fekve nézett felfelé és érezte, hogy télikabátján kezd becsorogni a koszos lé.

Pár hajléktalan szaladt oda, hogy megnézzék mi történt. A Kedves Vezető még soha nem volt ilyen közel hajléktalanokhoz és idegenkedve tűrte, hogy megtapogassák, eltört-e valamije. Aztán más járókelők is érkeztek és mielőtt még szólni tudott volna, már hívták is a mentőket. Nagy volt a zaj és hiába próbált kiabálni, hogy nincs semmi baj, hogy feláll ő és megy tovább, senki nem figyelt rá.

Pár pillanat múlva már a mentőautóban feküdt  a hordágyon, és ahogy az autó hátsó fala irányába nézett, ott virított a felirat: EZ A MENTŐAUTÓ AZ EU AJÁNDÉKA. Próbált szóba elegyedni a mentőorvossal, de az csak valami idegen nyelven tudott, valamilyen ázsiai nyelv lehetett és csak annyit tudott kinyögni magyarul, hogy MINDENKI MENI ÉN JÖNI, HELYZET  SZAR DE NEM LENNI BAJ MERT MÉG ROMLIK.

Ahogy a mentő bekanyarodott a korház elé, a Kedves Vezető megrémülve vette észre, hogy az sem nem az Állami Kórház sem pedig a kedves ausztriai intézmény, ahol az ápolók olyan nagy szeretettel szokták fogadni… ahol nem vitatkoznak vele, meg akkor sem ha azt mondja ő tulajdonképpen isten. Ez bizony egy kutyaközönséges vidéki kórház volt, ahova bő 4 óra zötykölődés után érkeztek meg. Ez volt az ügyeletes körzeti megbízott baleseti korház… Az előtéren már várakoztak néhányan, néma csendben és mozdulatlanul tűrve a megpróbáltatást.

Amikor megjelent a baleseti sebész a segédeivel, a Kedves Vezető megnyikkant, sőt, még kokiosztogató kezét is felemelte, hogy magára hívja a figyelmet. A hatás nem is maradt el. Azonnal betolták a műtőbe és elkezdték vizsgálni. A kusza szemű baleseti sebész szinte azonnal kész volt a diagnózissal. Az aszfalt külső támadása miatt azonnali, unortodox beavatkozásra van szükség… Levágjuk a bal lábát, így nem fordulhat majd elő, hogy elcsúszik… A Kedves Vezető elhűlve hallgatta ezt és még jobban megdermedt ereiben a vér, mikor meghallotta, hogy milyen további unortodox beavatkozásokat terveznek.

Megpróbált kiabálni, mutogatni, de a nagy zaj és sok körülálló miatt nem nagyon vették észre. Aztán az egyik fehér köpenyes, szőke, ronda fogú, de azért széles mosolyú ápolónő csak-csak ránézett. Hát ilyenek vagytok ti mind, mondta kedvesen, az ember kiteszi értetek a népnemzeti szívét, es csak morogtok, semmi nem jó. Na, majd  tanulsz egy kis mórest öcsi és köpenyét felemelve, lábát szétdobva a kedves vezető arcára ült, hogy az lélegezni is alig tudott.

Ahogy orrába ömlött a Horthy-idők bűze a több hete nem váltott alsóneműből, a Kedves Vezető öklendezni kezdett és hosszasan tűnődött, hogy most hányjon, lélegzetet vegyen vagy meneküljön. A háromból egyszerre csak egy jöhetett szóba és a menekülés lehetetlennek látszott.

Közben szófoszlányok értek csak el hozzá, ebből azt vette ki, hogy a megbeszélést tartó orvosok csak a javát akarják, hogy közben volt a szobában egy külföldi professzor is, de azt elzavarták… Az unortodox szó is többször elhangzott és valaki azt is említette, hogy milyen jó, hogy megoldották az orvoshiányt. Amióta a KDNP javaslatát elfogadva nem kell a szakma űzéséhez diploma, minden állás be van töltve és még csak fizetést sem kellett emelni.

Kezdett már elalélni, mikor valaki hangosan felkiáltott: na kezdjük. A ronda fogú ápolónő azonnal leugrott a Kedves Vezető arcáról, magával víve a förtelmes bűzt, amibe utólag már molyirtó és egy pici tömjén is keveredett.

Az altató orvos, bizonyos Kerényi, magasra emelte a kemény bőrbe kötött Alaptörvény első számozott példányát és iszonyú ütést mért a Kedves Vezető fejére. Aztán elé került és széles vigyorral utasította, tessék elkezdeni mondani a nemzeti hitvallást, de azeri nyelven, a végétől előre… A Kedves Vezető csak pislogott, majd elveszítette az eszméletét.

Mikor magához tért, kényelmetlen, láthatóan agyonhasznált, kórházi ágyon feküdt és eltelt pár perc, mire ráeszmélt, hogy mi is történt vele. Ki akart menni a népét megnézni… aztán elesett… most valahogy a szokásosnál is kisebbnek érezte magát. Lenézett és megdöbbenve látta, hogy több minden is hiányzik a testéről. Ezek közül hiányzó lábai voltak talán a legkevésbé ciki… Homlokát kiverte a hideg verejték és meg akarta törölni keze fejével… de kiderült, a kezei sincsenek sehol. Te jó ég, mi lesz a kokikkal és mit teszek a zsebembe, villant át meggyötört agyán.

Az altató még hatott és újra elszenderedett. Mikor félig meddig magához tért, megint ott állt a kusza szemű baleseti sebész és sleppje, de mögötte meg egy csomó diák is állt.

Kusza szemű nagyhangon magyarázta, hogy az unortodox módszerek teljes sikerrel jártak, a kis balesetet szenvedett beteg él és virul. Ennél is fontosabb, hogy a módszerek egyúttal azt is bebiztosították, hogy soha többé ne fordulhasson elő ilyen baleset! Bármilyen vacak időt is zúdít az országra a ballibkomcsi ellenség.

A kedves Vezető üvölteni akart, hogy mindez nem igaz, hogy mindez egy hatalmas hazugság, de nem jött ki szó a torkán. És mintha a nyelve sem lett volna ott a helyén. Ekkor megjelent a szőke ápolónő és megsimogatta a fejét, csinos, középen elválasztott haját helyre igazítva. Majd én tolmácsolok neked kedves…

A hálószobába meleg sugarakkal kandikált be a későn kelő reggeli napsugár. Orbánné asszony már egy ideje aggódva figyelte fértjét, akit alvás közben is kivert a veríték, össze-vissza mozgott és mikor hirtelen felült, úgy nézett hitvesére, mintha még soha nem látta volna. Felesége orra alá dugta a párolgó folyadékkal megtöltött kávéscsészét és mintegy elterelő hadműveletként kérdezte: kedvesem, bekacsoljam a tévét? Viktor szórakozottan bólintott.

Mint mindég a TV a magyar 1-es csatornával indult, ahol éppen év végi összefoglalót tartottak. Matolcsi miniszter ecsetelte, hogy az unortodox megoldások mekkora sikert jelentenek és hogy hamarosan az egész világ követ minket.

Viktor a csészét két kézzel fogta, megmozgatta a takaró alatt megbúvó csinos lábait (mást egyenlőre nem ellenőrzött, bár fúrta az oldalát a kíváncsiság…) majd nagyot sóhajtva ezt mondta mélyen a csészébe nézve:

-       Te jó ég, micsoda rémálom!

Felesége csodálkozva kapta fel a fejét. Látod kedves, mondta átölelve férje kócos hajú fejecskéjét, én mindég mondtam, hogy ez a Gyuri nem teszik nekem!

Zerkowitz István