![]() |
|
|
|
Tweet |
|
|
![]() |
|
Alá kell írni a nolimpiát. Nem demagógiából, és nem kormányutálatból. Mondhatjuk, hogy több, jobb helye lehetne annak a pénznek, ami igaz is, de kicsit demagógia, mert hiszen az Olimpia hozhat plusz pénzt is, ha olyan lenne, de ma már az „ötkarikák” nem hoznak anyagi hasznot, tudjuk. És nem is azért kell aláírni, mert pfujjj Fidesz és Viktor. És nem is azért, mert ez ismét egy kreatív módja lesz annak, hogy valakik, valahogyan ismét jól járjanak.
Nem ezért kell sikerre vinni a népszavazást. Hanem azért, hogy megmutassuk: vagyunk, beleszólhatunk a sorsunkba.
Romániában 4. napja többszázezer ember tüntet – egyszerűsítsük le – a korrupció ellen. Azért, hogy azok a politikusok, akik az emberek adóját zsebre teszik, hatalmukkal visszaélnek stb. kerülhessenek börtönbe. Most hagyjuk talán azt, hogy ki, milyen érdekek mentén manipulálja vagy nem manipulálja őket. De ott vannak az utcán. Hidegben, hóban, fagyban, ott vannak az utcán. És nem tágítanak. Most sem, amikor a kormányfő bejelentette, hogy visszavonják az ominózus kormányrendeletet. És hagyjuk azt is, hogy mi lesz. Maradjunk a tüntetésnél. És annak is azon részénél, amelyben egy rendelet visszavonásáért tüntettek, és nem a kormány ellen.
Az elmúlt majdnem 7 évben egyetlen olyan tüntetést tudtak produkálni a magyarok, amelynek eredménye is volt: a netadó elleni. Azt vissza is vonták, Viktor és a Fidesz meghátrált a tömegek előtt. Először és mind a mai napig utoljára. Tehát van remény. Egy népszavazás formájában mindenképp. És hagyjuk a pártokat, ki gyűjt, ki nem, miért, és miért nem. Amikor a pártok egy tüntetés mellé, a civilek mellé akarnak állni, akkor elkergetik őket: MAJD MI! és CSAK MI! Ha nem állnak oda, akkor azt taglaljuk, miért nem állnak oda? Amolyan nyuszika sapkája lettek. De mégiscsak ők tudnak a társadalomnak, a civileknek, az embereknek segíteni, mert pártok indulhatnak a választásokon. A pedagógustüntetésen azt mondták: ne menjenek oda a politikusok, majd amikor bárki is azt merte mondani, hogy tartsanak ki, akkor azt mondták: a pártok dolga leváltani a kormányt.
Ez a sok duma, csak mind bla-bla. Hagyjuk, hogy mindenki tegyen belátása szerint. A pártok is, a civilek is. De most nincs mentség. "Több milliárd forintos bevételtől esik el az állam, mert a kormány gyakorlatilag megszüntette a vagyonosodási vizsgálatokat" – írja szakértőkre hivatkozva ma a Magyar Nemzet. Most senki nem mondhatja, hogy esett az eső, hullt a hó, hideg volt. Hiszen boltba menet, iskolába menet, dolgozni menet, biztosan útba esik egy NOlimpiás pult. Ha mégsem, akkor a fotelből is alá lehet írni, a szomszéd meg majd bedobja a postára. Itt az útja, módja, hogyan:
|
|
|
|