Aki járt már nálunk, látta, hogy a könyvszekrény mellett amerikai zászló áll (szabványos rúdon, méretben és sassal a rúd tetején) és az íróasztal fölött a Függetlenségi Nyilatkozat aranyozott fakszimile példánya függ. Miért?

Második fogadott hazánk (Hollandia után) sok tekintetben példakép volt eddig is, de a ma hajnalban elhangzott két beszéd, az Elnöktől, aki nyert és a kihívótól, aki nem, újra bebizonyította, hogy nem véletlen, miért az Egyesült Államok maradt a világ egyetlen nagyhatalma.

We the people… Mi, a nép… és ezt komolyan is gondolják. Együtt. Egymásért. Az emberekért. Mindezt úgy, hogy a vélemények legszélesebb skálája él egymás mellett, de ez nem gyűlölködést szül, hanem erőt és még több megértést. Szó nincs arról, hogy Amerikában minden tökéletes lenne. De a hibák leginkább még élesebb fókuszba hozzák azt a sokkal több mindent, amiről példát lehet venni.

Közhely lenne azt mondani, hogy hasonlítsuk össze ezt a két beszédet azzal a pökhendi, undorító stílussal, ami a magyar politikában ma jellemző, a szétesett társadalmat mely már csak gyűlölködésben tudja kifejezni érzelmeit, a népet mely engedte, hogy saját tagjai rabolják el tőle a demokráciát, de mégis megteszem, mert most még nagyon eleven a példa és talán megérint valakit.

Semmi de semmi ok nincs arra, hogy Magyarország ne érezzen hasonlóan, mint az amerikaiak, hogy a beszédek ne legyenek hasonlóan kulturáltak, hogy a demokrácia ne éljen és fejlődjön, ahogyan az él és fejlődik az USA-ban. Mindössze arra lenne szükség, hogy olyan embereket válasszanak a magyarok az ország élére, akik érdemesek arra.

Akik értik, mit jelent az, hogy We, the people…

Zerkowitz István